Gánti Bence – A jelenléttel teli kapcsolódás és a kapcsolatokban levő mély jelenlét


Valami nagyon fontos mondanivalóm van a számotokra. A keletet és a nyugatot nagyon komolyan össze kell hozni, ha meg akarjuk találni a boldogságot a mai világban! Mivel a nyugat annyira kiürült, lapos, materiális, hogy az már fáj és csak “nézd milyen happy vagyok!” tettetéssel túlélhető, ezért nem kielégítő lelkileg és spirituálisan. Nos, emiatt aztán sokan a keleti tanokhoz fordulunk. De amennyire kapunk ott lelki táplálékot, annyi hülyeséget is le kell nyelnünk, és nem illik kimondani, hogy ez gáz. Most egy olyan ember beszél, aki többször járt Indiában, Thaiföldön, Burmában és nemcsak mint spirituálisan turista, hanem mint nagyon komoly buddhista kolostorokat, hosszú kinti elvonulásokat megjárt gyakorló és pszichológus. 15 év kelet látogatás és 15 év nyugati lélektani munka után megfogalmazódott bennem néhány meglátás.
Féllábú a kelet, olykor szinte elviselhetetlenül butított az emberi kapcsolódás terén, amiben a nyugat előrehaladottabb és kifinomultabb.

Keleten lehet megtanulni a tiszteletet egymás felé és a világ felé, viszont az őszinte beszéd elfogadása és gyakorlata szinte csak nyugaton érhető el.

Néha nem lehet elhinni, hogy keleten milyen gyermetegek a mesterek, lámák, guruk. Igen, ha ezt látod, ne kételkedj magadban: jól látod. Meg kell értenünk mi a kultúra, mi a személyiség és mi a spirituális megvalósítás, ugyanis ha egy láma, guru, mester vagy terap áll előttünk, e három faktor együttes amalgámját látjuk, és azt hisszük, ez mind a spiritualitás. A spirituális élmények mellett megfér a fura kulturális szokás és a fejletlenebb személyiség is. A kultúra fixálja és determinálja a személyiségszintet és az emberi kapcsolatok módját is.

A nyugat elviselhetetlenül lélektelen és spiritualitás-talan, amiben a kelet kielégítőbb. Azonban a keleti spiritualitás merev szerepekbe zárja az embereket, amitől elkülönültek egymástól, és még ha azt is vallják, hogy ők a nemes gyakorlók közössége, akik mélységesen és nemesen össze vannak kapcsolódva, ez egy szerepviselkedés. Nincsenek összekapcsolódva belül, viszont kellemesen és kedvesen elvannak egy térben, tiszta szabályok mentén együtt viselkedve. Az egyéni lény belül eközben el van zárva, nem tudja megosztani az intim belső megéléseit, nincs rá óra, perc, személy, aki kérdezne, mert nincs rá kultúra: abban a kultúrában akármilyen döbbenetes is, ez nem létezik!

Minden kultúra egy hermetikusan körbeérő, résmentes, zárt gondolkodásbeli és kapcsolati hipnózisvilág.

A keleti spirituális kultúra hipnózis világában az egyén izolációban van, és sokszor nem is tud róla, mert nincs mintája, élménye, tapasztalata egy nyitottabb, élménydúsabb, empatikus, finoman egymásra figyelő és a belsőnket megosztó kapcsolódási együttlétről. A nyugatiaknak ezért kapcsolatilag visszalépés lehet egy keleti jógakörbe vagy buddhista körbe menni, és időt tölteni egy indiai, burmai, japán, vagy thai ashramban, kolostorban. Ezzel egyidejűleg előrelépés lesz az egyéni spirituális fejlődés terén: a belső elnyugvásban, elmecsendben, belső tartalmak elengedésében, tisztulásban. De mivel a nap végén az egyéni fejlődésnek és a kapcsolódásnak össze kell érni (különben hasadás van a személyben), ezért a nyugati, leginkább élvonalbeli lelki kapcsolódási módok és a keleti mélységű meditációk egymás melletti kigyakorlása, majd összekapcsolása hozza meg a teljességet.

Az integrál pszichológiában azt mondjuk, hogy az egyéni belső élményvilág (az ún. bal felső kvadráns) és a közösen osztott kapcsolati szubjektív tér (bal alsó kvadráns) egyformán jelentős és meghatározó realitás. Más szóval, ha nem upgradeljük a kapcsolati teret, csak a saját jógamatracon és ülőpárnán köszönjük szépen, jól elvagyunk bent – akkor hiányérzésünk, beteljesületlenségünk marad a spirituális úton. Kell egy társaság, ahol nagyon jól tudunk kapcsolódni a kifinomult állapotainkban is, ami mélyebb, mint a poénkodó, intellektualizáló, pletyiző haveri tér.

A kapcsolódás keleten formális, személytelen, nem túl barátságos, valamelyest hideg, érdektelenebb, mint amire a nyugati lelkünknek szüksége van. Mindez le van öntve a személytelenség spirituális eszméjével: “akinek még vágya van egyéni igényekre, az még nem megvilágosodott”, ezért legalizált az érzelmi érdektelenség és személyes nem kapcsolódás. Csakhogy ez nem a spiritualitás! Nem a megvilágosodás miatt személytelenkedik a kelet, hanem a 4-es szint miatt, ami egy sajátos személyiség fejlettségi szint, amit Piaget konkrét műveleti korszaknak hív. Ez nyugaton a középkorra volt jellemző társadalmi szinten, és már meghaladta azt! El kell különítenünk a személyiségfejlődést és a spirituális élményeket. A kettő keveréke az, amit látsz és bekapod a horgot, ha elhiszed, hogy ez mind spiritualitás! A keletiektől nem várható el, hogy ezt lássák, tudják, mert ez a tudatosulás a nyugaton jött létre néhány évtizede csupán.

Nyugaton sokkal felébredettebbek, megvilágosodottabbak vagyunk az emberi kapcsolatok és kapcsolódás területén!

Keleten az európai középkorra jellemző szerep-szabály tudatszint és kapcsolódási mód megy, és annak keretében vannak a spirituális élmények, azok tárgyalása, és “ügyintézése” az ashramokban és kolostorokban. A legtöbb nyugati gyakorló azért jön haza keletről, mert nem bírja a kapcsolódás-talanságot , és talán nem is tudja megfogalmazni igazából, hogy mi nem stimmelt. Tán azt érezte csendben, kimondatlanul, hogy az emberi kapcsolatok miatt jött haza. Az is lehet, hogy bűntudata van, mert azt hiszi, hogy amíg az emberi kapcsolatokra vágyik, addig egós, és nem személytelen még a lelke, ezért nem eléggé fejlett, spirituális. Nos, ez egy óriási tévedés! De az is tévedés, hogy “a való világi életbe kell belevinni a spiritualitást, ezért hülye, aki elvonul”. Ez a nyugat csapdája, hogy nem ismeri a komoly, igazi és teljes meditatív elmélyülés folyamatát, és nem érti, hogy az elvonulás ennek az edzőtábora, és enélkül nem fog menni, hiába szájhősködünk. Az integrál szemlélettel át lehet látni mindkét oldal erősségét, amire szükségünk van, és a fixációját, ami gúzsba köti a fejlődésünket és félreértésekben tart.

Az integrál szemlélettel pontosan értjük a kelet és nyugat lényegét, a meditációs és a pszichológiai személyiségmunka lényegét, és minden elakadás az úton korrigálható és a fejlődés továbbléptethető!

Egy új kultúrára van szükségünk tehát, ahol pontosan megértjük az ember globális lelki világát, a keleti és a nyugati ember ugyanis ugyanolyan, csak mást játszik, a közös belső repertoár másik szegletét gyakorolja ki, és egy másik szegletben elbutult és fixált. Egyik sem teljes önmagában, a kettő együtt teljes.
Az önfejlődést érdemes komolyan venni, mert ha belenézünk, ez nem valami poén, vagy perifériás hobbija a kicsit gaggyantaknak. Vegyük észre, hogy a világ legfontosabb dolgai között van rájönni, hogy kik vagyunk, hogyan működünk, és mi az utunk!

Megosztom hát azt a rövid leírást, amit az Everness Fesztiválra készítettem. Vasárnap adok elő a nagyszínpadon és vezetek egy kis sajátélményű gyakorlatot a közönségnek, ott helyben.

Az emberek egyre nagyobb tömegeit érdekli a személyiségfejlesztés, a meditáció, az önkeresés és a belső lehetőségek tárházának kibontakoztatása. A keleti hagyományokban ősidőktől fogva léteznek meditációs módszerek, de vajon elegendőek-e ezek ma a modern embernek? Megoldható-e minden probléma és megvalósítható-e a személyiségfejlődés felsőbb régiója pusztán csendes ülésekkel, jógázással, és elvonulásokkal? Több év meditációs gyakorlás és személyiségfejlesztő pszichológiai munka után, megjárva keletet és nyugatot úgy gondolom, hogy a fokozott éberség, a jelenlét teljessége és az egyéni megvilágosulás a keleti gyakorlással fejleszthető ki a legjobban. Ugyanakkor a hiteles önkifejezés, a kapcsolati önismeret és az egyéni szabadság leginkább a nyugati világ kincse.

A nyugati pszichológia önismereti-csoportozó világa olyan minőségeket hozott létre, amelyek keleten nem találhatóak meg annyira: a spirituális társas viselkedési sémákat, vallási kereteket meghaladó, a spontán jelenből születő hiteles emberi kapcsolódást.

Ha a kelet a jelenlét, akkor a nyugat a kapcsolat. A kettő szintézise az integrál élmény lényege: a jelenléttel teli kapcsolódás és a kapcsolatokban levő mély jelenlét.

A saját személyiségünk átdolgozása és a meditáció kifejlesztése új szintre emeli az életünket. A közös megnyílás, a kiteljesedett együttlét, a csoportos egységélmény elvezet egy nagyobb, minket meghatározó, élő energiamezőre való rákapcsolódáshoz. Az áramlásba kerülünk, melyet a sorsáramlás érzése, valamint telepatikus és szinkronisztikus pillanatok szőnek át. A flow egyéni, pszichológiai csúcsélménye egy mélyebb kollektív összekapcsolódottság spirituális mezejéből emelkedik ki. A flow élmény fogalma transzperszonális hátteret kap az integrál látásmódban, nem véletlen, sorsszerű értelme van. A flow élmény a tudat alkímikus pillanata, amikor a Teremtés visszafogottság nélkül, teljességében nyilvánul meg önmagunkon át. Minél inkább megdolgoztuk magunkat terápiásan és csoportban, annál inkább megtörténik ez, és tiszta csatornájává válunk a Mezőnek és a sorsalakulásnak. A személyiségünk összekapcsolódva a spirituális forrásával a Kozmosz egyéni kifejeződésévé és teremtő ágensévé válik. Integrálva a keleti és nyugati tanok lényegét, meghaladjuk a kettéhasadtságot, és teret nyitunk a globális tudatosságnak.

A kelet tehát a meditáció, a nyugat a kapcsolódás műhelye. Az integrál a kettő együtt, kelet-nyugat szintézise: meditatív tisztaságú jelenlét és kifinomult kapcsolódás egymással. 
Nyugaton a közelében sem érnek annak a meditatív térnek, gyakorlásnak, ameddig keleten – vagy nyugaton egy, a keletiek által tartott tiszta meditációs elvonuláson eljutunk. Felejtsük el a nyugatiak által könnyített elvonulásokat. A fejlődés nem gyorsabb azért, mert nyugati vagy, ez a nyugati gőgös egó önámító hülyesége. Nem a meditációban vagyunk fejlettebbek, hanem a kapcsolati finomságokban, de attól az elme lecsendesítése, és a meditatív elmélyülés semmivel sem könnyebb vagy gyorsabb, ezért e téren fejet kell hajtanunk a keleti gyakorlás előtt. Abban a modalitásban ők visznek minket messzire. Ezért azt onnan kell megtanulni, beintegrálni.

Kelet viszont fájdalmasan kapcsolódás-talan (lehet egy finom kapcsolódó terű embernek), hiszen ott a 4-es szint kapcsolati világa van (spiráldinamika kék), ami szerepek mögött éntelenséget hívő, ezért személyesen nem kapcsolódó. A személyes én világa az 5-ös szinten alakul ki, ez a modern nyugat, ahol lehetsz egyéniség, és utána jött a posztmodern, a pszichoterápiás csoportok stb., ahol nagyon pontos, tiszta, hiteles önkifejezés és egymásra hangolt empatikus kapcsolódás megy. Eggyel később pedig jött az integrál, ahol – legalábbis néhány alkotó ember benne, pl. jómagam – igyekszik összekötni a nyugati posztmodern termékét (hiteles önkifejezés s finom kapcsolódás) és a kelet gyümölcsét (mély, tiszta, koncentrált, éber, meditatív kifinomult jelenlét és elmélyülés). Az Integrál Táboroknak ez az egyik lényege. A személyiség fixációinak megdolgozása, a karaktermunka nyugaton történik a pszichiterápiás csoport terekben, ami a kapcsolati világban való spirituális megnyílás kulcsa! Ez keleten és az indiai jógashramokban nem fog megtörténni, hiába pózolunk ott funky jógadressben a nemzetközi jógafiatalokkal. Igazából szerepviselkedést nyomunk, a cool, ámde komoly gyakorló szerepviselkedését. Ebből is szerepet csinálunk, hiába vagyunk fiatalok és az új generáció. Az autentikus kapcsolódásnak megvannak a maga gyakorlatai. Nem is olyan egyszerű egy csoport emberrel hirtelen, minden álarc nélkül, őszintén együtt lenni. Az ilyen tereket meg kell teremteni és kifacilitálni.
A keletieknek elég lesz a megvilágosodottság szerepjátszásában kapcsolódni, de a nyugatiak lelkének kevés lesz, és csendben azt fogják érezni “jó-jó, de valami nem teljes, valami hiányzik”. Az emberi kapcsolódás hiányzik. Az kell majd a teljesség élményhez.

A meditációtól megtanulunk kilépni az egóból, és egymás mellett állva vagy ülve a jógamatracainkon vagy ülőpárnáinkon önmagunkban elmélyülni. Az ashramok és kolostorok önmagukban meditatívan elmélyült emberek eltároló helye és etető, altató, tisztálkodtató állomása.

Ezek az emberek viszont kapcsolódhatnának is egymással, nem? Megoszthatnák, hogy mi megy bennük, sőt maga a kapcsolódás lehet a spirituális gyakorlat, nyílás és megvilágosodás, különösen, ha a meditatív térrel és gyakorlattal ötvözzük.

A személyiség ugyanis csak a kapcsolati térben fejlődik (kétszemélyes ülésekben a terapal, vagy csoportban több ember között), mert ott is jött létre!

A személyiséged egy kétszemélyes kapcsolatban alakult (az anyád és te közötted), majd folytatódott egy több személyes csoportban: anya, apa és te triád, valamint a szüleid, a testvéreid, a nagyszülők, nagynénik, nagybácsik és unokatestvérek tagjaiból álló csoportban, melynek neve: család. Ez a személyiséged fejlődése szempontjából akkor is csoport, ha soha senki egy pillanatra nem gondolta azt, hogy ez egy csoport.

Felnőttkorodban úgy fogsz viselkedni és kapcsolódni, ahogy ez az eredeti kettes kapcsolat anyával, majd a ‘család’ nevű csoportodban kialakult. Ami bejött ott, azt csinálni és keresni fogod felnőttként, ami nem jött be, azt el fogod kerülni. Mit jelent, hogy bejött? Azt, hogy figyelmet, elfogadást kaptál. Ami nem jött be, az azt jelenti, hogy ott elfordultak tőled, nem figyeltek rád. A legrosszabb dolog a világon a figyelem elvesztése, amikor elfordulnak tőlünk, nem figyelnek ránk. Az olyan, mint az éhezés. Ami a testnek az étel, az a léleknek a figyelem. A figyelem a lélek tápláléka, ugyanis ha te figyelsz rám és én figyelek rád, azaz figyelünk egymásra: akkor van meg az összekapcsolódottság érzésünk.

A meditatív jelenlét és a kapcsolódás együtt tökéletes és teljes. Ez az integrál lényege, hogy időszerű összerakni a két felet: globálissá válni kulturálisan és teljessé válni lélektanilag.

Szerző: Gánti Bence

Forrás: http://blog.integralakademia.hu/a-jelenlettel-teli-kapcsolodas-es-a-kapcsolatokban-levo-mely-jelenlet/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


hat + = 9