Gondolatok az ÉNről, a kapcsolódásról, a viszonyról

Az ÉN és viszonyai

Martin Buber perszonálfilozófus szavai mélyen érintenek, merítek belőlük és szeretem továbbgondolni őket, figyelj kérlek egy kicsit rám.

Az ÉN nincs, önmagában nem létezik, az ÉN viszonyban létezik, viszonyban születik meg, viszonyban tud létezni, és olyan, amilyen viszonyban éppen van. A viszony kétféle lehet:

ÉN-AZ viszony: az AZ esetén tapasztalás van, mert AZ van, így ÉN tapasztalom AZ-t, ez a viszony tárgyiasító, egy embertárs nélküli viszony

ÉN-TE viszony: a TE esetén nem tapasztalás, hanem találkozás van, mert a TE nemcsak van, hanem jelen van, fontos a jelenlét, ez a viszony nem tárgyiasító, ez egy embertársért való viszony. Nem tudok úgy rátekinteni a másikra, hogy magamat, ne fedjem fel, ne adjam fel, ez esetben nem látom a másikat, hanem egymás szemébe tudunk nézni.

kez_sAmikor kimondom: AZ, ekkor az ÉN-t is definiálom, ekkor jön (jövök) létre. Amikor kimondom: TE, ekkor az ÉN-t is definiálom, de ez a két ÉN nem ugyanaz. A világban úgy kellene élni, hogy mindennel kapcsolatban az ÉN-TE viszonyt éljem meg. Ez nem egyszerű, ám annál csodálatosabb, az élet rejtett varázsa. Az ember gyengesége révén, nem képes sokáig fenntartani az ÉN-TE állapotot, nem képes megmaradni benne és az ÉN védekező mechanizmusai révén rendre visszahull az ÉN-AZ viszony szintjére. Az áhított cél, hogy maradjunk meg az ÉN-TE viszony szintjén, minél többször és minél tovább. Az ÉN-TE viszonyban élés ugyan nem segít a túlélésben hétköznapi szinten, de segít, hogy megsejthessük és közelebb kerülhessünk a végtelenhez. Az ember alapvetően ÉN-TE viszonyban akar élni, zsigeri késztetést érez rá, de tökéletlensége és gyarlósága miatt az ÉN-AZ viszonyt éli. Az ÉN-TE viszonyban a TE fel nem fogható, nem megragadható, nem birtokolható, csak megszólítható, és megélhető, fel lehet benne oldódni, ilyenkor az élmény intenzitásában a pólusok elmosódnak, az ÉN körvonalai feloldódnak, egységélmény van.

Mit tehet és tesz az ÉN azért, hogy mégis kiessen az ÉN-TE idilli állapotból?

– Egyrészt elkezdi akarni, vágyni, így az akarás aktusának görcsössége révén eltávolítja magát, az akarása, vágyása tárgyától, a TE-től.1

– Másrészt birtokolni akarja azt, ami nem birtokolható, nem megragadható, a TE-t.

Tiszta jelenlétben nem lehet élni, felemésztené az embert, ha nem gondoskodnánk róla, hogy hamar és alaposan vége szakadjon a jelenlétnek. A puszta múltban lehet élni, sőt csak benne lehet életet berendezni. AZ nélkül nem élhet az ember, de aki csak AZ-zal él az nem ember.

Az ember az ÉN-TE viszonyban nem tud folyamatosan létezni, nem képes rá. Elég benne. Viszont az az ember, aki csak az ÉN-AZ viszonyban létezik, nem ember, nem méltó rá.

Az ÉN-AZ és az ÉN-TE viszonyok, a báb és a pillangó metamorfózisa

Az ÉN-TE alapszó illetve viszony egy ÉN előtti állapot; az ÉN-AZ alapszó, viszony viszont egy ÉN utáni állapot, az ÉN leválása által válik lehetővé, ez az individuum lefűződése az archaikus egy(ség)ről. Az AZ világ összefügg térben és időben a TE világ nem függ össze térben és időben. Az AZ: a báb, a TE: a pillangó.the-metamorphosis.282120459_std

Az ÉN-AZ alapszó énje egoként jelenik meg, és szubjektumként ébred tudatára önmagának, a tapasztalás és a használás szubjektumaként.

Az ÉN-TE alapszó énje személyként jelenik meg, szubjektivitásként ébred tudatára önmagának, szubjektivitásként tőle függő genitivus nélkül.

Az ego úgy jelenik meg, hogy más egoktól elrúgja magát.

A személy úgy jelenik meg hogy más személyekkel viszonyba lép.

Egyik a természet adta különállás.

A másik a természet adta összekapcsolódás szellemi alakja.

A magát elrúgás célja a tapasztalás és használás, ezek célja pedig a világi, profán élet, vagyis az egy emberéleten át tartó haldoklás.

A viszony célja a TE-nek – vagyis önnön lényegének – a megérintése, mert minden TE érintése által az örök TE-hez kerülhetünk közelebb, az örök élet lehelete érint meg minket. Aki a viszonyban áll, egy valóságból részesül, vagyis: olyan létből, amely nem csupán az ő része, és nem is csupán rajta kivül való. Minden valóság hatás, amelyben részt vehetek anélkül, hogy önmagamnak tulajdonítanám.

Ahol nincs részvétel, ott nincs valóság. Ahol önmagunknak tulajdonítás van, nincsen valóság.

A részvétel annál tökéletesebb minél közvetlenebb a TE érintése. Az ÉN a valóságból részesülése által valóságos. Annál valóságosabb az ÉN minél tökéletesebb a részesülés.

Az ÉN-TE viszonyról:

– a világ, ami így megjelenik számodra, megbízhatatlan, mert mindig újként jelenik meg, s nem foghatod szaván,

– nincsen sűrűsége, mert benne minden mindent áthat,

– nincsen tartama, mert hívatlanul érkezik, s ha kapaszkodsz bele, akkor eltűnik,

– áttekinthetetlen, mert ha áttekinthetővé akarod tenni, elveszíted,

– jön-jön, hogy előcsalogasson, ha nem ér el, ha nem találkozik veled, eltűnik, de jön megint új alakban,

– s ha azt mondod lelkem lelke, nem mondtál sokat, nehogy megpróbáld lelkedbe helyezni, megsemmisíted,

– a te jelened: csak amennyiben a tiéd, csak annyiban van jelened, s tárgyaddá teheted, hogy tapasztaljad, és használjad, s mindig újra és újra meg kell tenned ezt, és íme, nincsen többé jelened,

– róla nem juthatsz egyetértésre másokkal, egyedül vagy vele, de megtanít másokkal találkozni, s állni a találkozást,

– s érkezéseinek kegyén és távozásainak szomorúságán át ahhoz a TE-hez vezet, melyben viszonyok vonalai, a párhuzamosok metszik egymást, az örök TE-hez, Istenhez,

– a TE mozzanatok életedben csudás, lírikus dinamikus epizódokként jelennek meg, csábító varázzsal bűvölnek, de veszélyes szélsőségekbe vonhatnak, több kérdést hagynak maguk után, mint elégedettséget, megrendítik biztonságunkat, éppen csak kilendítenek otthonosságunkból és éppen csak nélkülözhetetlenek, éppen csak elepedünk értük.

A szöveg nem könnyű, érdemes elolvasni még egyszer, majd még egyszer.. tudod kétszer nem léphetsz ugyanabba a folyóba..

Ha tetszett olvasd el a második részt is.

Lábjegyzet:

1 Miként a zen buddhizmusban is, a megvilágosodás akarása gátat képez a törekvő praxisában. Maga az akarat, 
a cél akarása az, ami eltávolít a céltól. Hiszen az akarás során a tudatban nem a cél van, hanem annak (görcsös) 
akarása. Paradoxon szituáció, akkor ne akarjunk semmit? A megoldás ránk vár..
Sápi Ádám

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


három − = 1