Táborról
Táborunk megközelítése kettős. Lehetőség nyílik a kezdők számára az itc rendszer megismerésére, valamint a haladó, régi, újrakezdő gyakorlók számára mélyülésre, a gyakorlás újabb állomásainak megismerésére.
Egyrészt azokat a haladókat szeretnénk bevonni, akik ismerik a 10 formát és szeretnének mélyebb tapasztalatot szerezni a gyakorlás hogyantovábbjáról, az esetleges kiürült formákat újra tartalommal megtölteni. Tehát azoknak javasoljuk, akik oktatóként végeztek idén vagy korábban, illetve régi gyakorlóknak, akik az utóbbi években eltűntek, és persze azoknak is, akik jelen vannak. Nekik olyan programot állítunk össze, ami lehetővé teszi az elmélyülést, a továbblépést, a képességek fejlesztését, halott formák reaktiválását, feltöltését, az energiatesttel, légzéssel, érzékeléssel való komolyabb munkát.
Másrészt szeretnénk megszólítani azokat is, akiknek tetszik ez a mozgáskultúra és szeretnék megtanulni, önállóan gyakorolni. Itt stabil alapokat fogunk átadni és a formák pontos fizikai szintjét oktatjuk, emellett bevezetést nyújtunk az integrál tai chi szellemiségébe.
Várunk tehát kezdőket, haladókat, a tábor programját úgy állítottuk össze, hogy mindenkinek legyen módja, (ki)kapcsolódni, feltöltődni, és tapasztalatokat mélyíteni. Érintőlegesen foglalkozunk még a test-lélek-szellem egységét szolgálóan: egészség-megőrzéssel, energetika-műveléssel, relaxációval, meditációval, valamint helyet kap még önismereti munka, közösségi programok és némi elmélet.
Tábori témáink: CK10 tanulás és gyakorlás, flow és mix formák tanulása, alsóbb formák életre keltése (kiegészítő gyakorlatok a tisztításhoz és az energia felemeléséhez)
Programunk
Részletek
Helyszín: Tinnye Magház (Piliscsaba mellett, Bp-től 40km)
Időpont: kezdés csütörtök (jul27) reggel 9h, befejezés vasárnap (jul30) dután 18h
Szállás: 3-5-7 ágyas szobákban, teltház esetén sátorban.
Gyakorlás: Szabadban, fedett gyakorlótérben, a ház körül zöldben, rossz idő esetén a ház aulájában.
Kedvezményes hozzájárulás: 32e Ft / teljes tábor (programok + szállás + napi 3x vega étkezés) következő esetekben lehetséges:
– előzetes regisztráció és 10e Ft helyfoglaló utalása júl. 9-ig! (a helyfoglaló 50%-ban visszatérítendő júl1-júl15 közti lemondás esetén, és vissza nem térítendő júl15 utáni lemondás esetén, azonban másra átruházható)
– ha hozol magaddal valakit, vagy a pároddal jössz
– sátorozás esetén (csak ha a ház megtelt)
Hozzájárulás később ill. helyszínen a szabad helyek függvényében: 36e Ft / tábor
Támogatói hozzájárulás: 40e Ft / tábor
Jelentkezni: emailben: kapcsolat
Várunk:
Pluhár Pál és Sápi Ádám integral tai chi oktatók