ÉNből MI – integrál tábor a kapcsolódás és önismeret jegyében 2020. júl. 18-21.

(see english version below)

A jubileumi 10. és egyben utolsó Énből Mi táborunkat tartjuk, búcsúzunk! Ne maradj le e különleges alkalomról, ott a helyed!

Egy tábor központban az ÉN-nel, az ÉN kibontakozásával, az ÉN-TE viszonyaival, és a megérkezésével a MI-be.

enbolmi1
Táborunkban ezúttal is egy közös utazásra hívunk, ahol önmagunkat és egymást szólítjuk, ébresztjük, tapasztaljuk, tesszük mindezt önismereti fókusszal. Integrál, mert többféle módszerrel dolgozunk: jóga, tai chi kung, légzés, relaxáció, meditáció, test, mozgás, tér és kapcsolódás orientált módszerek, bodywork, kontakt tánc, emk, játék, dráma, ffi-női témák, közösségi együttlét, beszélgetések, megosztások. Az elmúlt évek tábori hangulata lesz a mérvadó és ezen az úton szeretnénk tovább haladni, és kibontakoztatni ezen különleges jelen/együtt lét további lehetőségeit.

ÉN-ből MI (átalakulás kapcsolódások segítségével)

1233572_719439874736804_1595022112_n_1A ÉN átalakulásával a TE-be, majd MI-be érkezés koncepciója azóta is foglalkoztat minket, ezért továbbra is ezen irány újabb lehetőségeit kutatjuk. A tábor során lesznek ismerős gyakorlatok, amikben tovább mélyíthetjük tapasztalásunkat és lesznek időközben beért új megközelítések, módszerek is. A téma végtelen, igyekszünk felfedezni, bebarangolni azt minden rendelkezésre álló eszközünkkel, ahogy azt már tőlünk megszokhattátok. Minden nap egy kísérlet, fokozatosan tágítjuk az ÉN határait, haladunk az ÉN-ből a TE, majd a MI felé: a reggeleket saját magunknak szenteljük, ébredünk, a délelőtti jógában befelé figyelünk (ÉN), a délutáni tai chi alapú foglalkozáson már egymás felé fordulunk (TE), érintkezünk, az esti programok pedig kifejezetten az együttlétről fognak szólni (MI), és megnézzük hogyan tudunk, vagy nem tudunk kapcsolódni, mi segít, mi akadályoz…

A szombati nap speciális: a női és férfi pólusokkal foglalkozunk. Keressük a bennünk élő férfit és nőt, önmagunk viszonyát a bennünk élő nővel és férfival, foglalkozunk ezek egymáshoz való viszonyával, valamint az ellenkező nemhez fűződő viszonyunkkal, ránézünk az ezzel kapcsolatos nehézségeinkre, kapcsolódási mintáinkra, kihívásainkra és egy teljesebb kapcsolódásban rejlő lehetőségekre. Ezen napokon a nők és férfiak külön foglalkozásokon vesznek részt a nap folyamán, és este találkozunk. Bátran hozd el a párodat is, ha szeretnétek felfedezni az együttlét újabb minőségeit, új utakra lelni a közös nehézségekben.

Várjuk a kezdőket és bármely önismereti úton, spirituális gyakorlásban tapasztaltabbakat egyaránt. A tábor programját úgy állítottuk össze, hogy mindenkinek legyen módja, (ki)kapcsolódni, feltöltődni, és tapasztalatokat mélyíteni.

Program
..
Részletek

Helyszín: Tinnye Magház (Piliscsaba mellett, Bp-től 40km)
Időpont: kezdés szombat (jul 18) reggel 10h, befejezés kedd (jul 21) dután 18h
Szállás: 2-3-5-7 ágyas szobákban.
Gyakorlás: Szabadban, szép nagy kertben, zöldben, de fedett térben, rossz idő esetén a ház aulájában.

Kedvezményes hozzájárulás: 49e Ft / teljes tábor, ami tartalmazza a szállás, a napi 3x-i étkezés és a programok díját. Ez a következő esetekben lehetséges:
– előzetes regisztráció emailben és 19e Ft helyfoglaló utalása jún. 8-ig! (a helyfoglaló 50%-ban visszatérítendő eddig történő lemondás esetén, és vissza nem térítendő ezutáni lemondás esetén, azonban másra átruházható)
– ha hozol magaddal valakit, vagy a pároddal jössz
– sátorozás esetén (csak ha a ház megtelt)

Későbbi vagy helyszíni regisztráció esetén a hozzájárulás – a szabad helyek függvényében – 54e Ft a teljes táborra.

Segítői kedvezmény: a konyhai munkákban segítőknek további kedvezmény jár, érdeklődj!

Ha a jelen korona helyzet miatti anyagi nehézségeid okán nem tudnál jönni, szólj kérlek és kitalálunk vmi kedvezményt!

Támogatói hozzájárulás: 60e Ft-tól / tábor

Jelentkezési határidő: jul. 1.
Jelentkezni: sadam.kadmon@gmail.com

Csatlakozz Facebookon is!

Várunk:
Dóra Csuday – női-, hathajóga oktató, masszőr
Kormos Éva – kundalini jóga oktató, masszázsterapeuta
Sápi Ádám – jóga, tai chi oktató, buddhista tanító, mozgásterapeuta

Olvasnivaló:

English Version

How I becoming We retreat
Getting into relations – self discovery bodywork methods and yoga in integral approach

Inviting you for practicing on your self, how can it relate to others and transcend itself to become a part of we/us.

Methods: yoga, tai chi kung, bodywork, nonviolent communication, meditation, relaxation, breathing techniques, contact improvisation. All of these and bodyawareness, mindfulness, flow, sharings, plays, lot of fun and justPresence also involved.

Getting into relations? Encounters, experiences, self-discovery adventure in a fine tuned space without words. Get closer and reveal your Self through body, movements, space, contacts, others, joy, touches, improvisation, expression, presence, drama, challenges. Do you dance or fight in your life?

Accomodation: in 3-7 bed rooms
Contribution: 49000 / 54000 / 60000 HUF
Deadline: 1st of July
Register: sadam.kadmon@gmail.com
Contact me about more details!

Welcome:
Dóra Csuday – women, hatha yoga instructor, masseaur,
Eva Kormos – kundalini yoga instructor, massage therapist
Sápi Ádám – vinyasa, hatha yoga, tai chi, qi gong instructor, movement and somatiq therapist

More details:
soon..

Visits: 537 | Today: 0 | Total: 228910