ÉN-ből MI – integrál tábor az önismeret jegyében 2017. júl. 13-16.

Egy tábor központban az ÉN-nel, az ÉN kibontakozásával, az ÉN-TE viszonyaival, és a megérkezésével a MI-be.
Táborunkban ezúttal is – a korábbiakat reményeink szerint túlszárnyalva – egy közös utazásra hívunk, ahol önmagunkat és egymást szólítjuk, ébresztjük, tapasztaljuk, tesszük mindezt önismereti fókusszal, lesznek kiemelt témáink: női–férfi minőségek, harag, öröm, középpont, földelés, erő, kapcsolódások önmagamhoz és másokhoz, légzés, belső átalakulás, improvizáció és kontakt-tánc. Integrál, mert többféle módszerrel dolgozunk: jóga, tai chi, légzés, relaxáció, meditáció, test- és mozgásorientált módszerek, játék, dráma, közösségi együttlét, beszélgetések, megosztások. Az elmúlt évek tábori hangulata lesz a mérvadó és ezen az úton szeretnénk tovább haladni, és kibontakoztatni ezen különleges jelen/együtt lét további lehetőségeit. Idén egy olyan tábort álmodtunk, ahol az elmélyülést és megnyílást fokozandóan szeretnénk jobban megőrizni a tábori lét integritását és a csoport kohézióját, ezért minden résztvevőt kérünk, hogy legkésőbb csütörtök estig érkezzen meg, azután már nem szeretnénk jövés-menést.

ÉN-ből MI (átalakulás kapcsolódások segítségével)

1233572_719439874736804_1595022112_n_1A ÉN átalakulásával a TE-be, majd MI-be érkezés koncepciója azóta is foglalkoztat minket, ezért továbbra is ezen irány újabb lehetőségeit kutatjuk. A tábor során lesznek ismerős gyakorlatok, amikben tovább mélyíthetjük tapasztalásunkat és lesznek időközben beért új megközelítések, módszerek is. A téma végtelen, igyekszünk felfedezni, bebarangolni azt minden rendelkezésre álló eszközünkkel, ahogy azt már tőlünk megszokhattátok. Minden nap egy kísérlet, fokozatosan tágítjuk az ÉN határait, haladunk az ÉN-ből a TE, majd a MI felé: a reggeleket saját magunknak szenteljük, ébredünk, a délelőtti jógában befelé figyelünk (ÉN), a délutáni tai chi alapú foglalkozáson már egymás felé fordulunk (TE), érintkezünk, az esti programok pedig kifejezetten az együttlétről fognak szólni (MI), és megnézzük hogyan tudunk, vagy nem tudunk kapcsolódni, mi segít, mi akadályoz…

A szombati nap speciális: a női és férfi pólusokkal foglalkozunk. Keressük a bennünk élő férfit és nőt, önmagunk viszonyát a bennünk élő nővel és férfival, foglalkozunk ezek egymáshoz való viszonyával, valamint az ellenkező nemhez fűződő viszonyunkkal, ránézünk az ezzel kapcsolatos nehézségeinkre, kapcsolódási mintáinkra, kihívásainkra és egy teljesebb kapcsolódásban rejlő lehetőségekre. Ezen napokon a nők és férfiak külön foglalkozásokon vesznek részt a nap folyamán, és este találkozunk. Bátran hozd el a párodat is, ha szeretnétek felfedezni az együttlét újabb minőségeit, új utakra lelni a közös nehézségekben.

Várjuk a kezdőket és bármely önismereti úton, spirituális gyakorlásban tapasztaltabbakat egyaránt. A tábor programját úgy állítottuk össze, hogy mindenkinek legyen módja, (ki)kapcsolódni, feltöltődni, és tapasztalatokat mélyíteni.

Program

enbolmi2017

Részletek

Helyszín: Tinnye Magház (Piliscsaba mellett, Bp-től 40km)

Időpont: kezdés csütörtök (jul13) reggel 9h, befejezés vasárnap (jul16) dután 18h
Szállás: Egy nagy házban, külön szobákban.
Gyakorlás: Szabadban, szép nagy kertben, zöldben, de fedett térben, rossz idő esetén a ház aulájában.

Kedvezményes hozzájárulás: 35e Ft / teljes tábor,  ami tartalmazza a szállás, a napi 3x-i étkezés és a programok díját. Ez a következő esetekben lehetséges:
– előzetes regisztráció emailben és 15e Ft helyfoglaló utalása jún. 25-ig! (a helyfoglaló 50%-ban visszatérítendő jún15-jún30 közti lemondás esetén, és vissza nem térítendő júl1 utáni lemondás esetén, azonban másra átruházható)
– ha hozol magaddal valakit, vagy a pároddal jössz
– sátorozás esetén (csak ha a ház megtelt)

Későbbi vagy helyszíni regisztráció esetén a hozzájárulás – a szabad helyek függvényében – 40e Ft a teljes táborra.

Kérjük érkezz meg csütörtökön.

Segítői kedvezmény: a konyhai munkákban segítőknek további kedvezmény jár.

Támogatói hozzájárulás: 45e Ft / tábor

Jelentkezni: emailben: kapcsolat

Csatlakozz Facebookon is.

Várunk:

Éva Kormos – kundalini jóga oktató, masszázsterapeuta
Dóra Csuday – női-, kismama-, gyermek jóga oktató
Sápi Ádám – jóga, tai chi oktató, buddhista tanító, mozgásterapeuta

Olvasnivaló:

ÉN, TE, MI koncepció a táborhoz

Gondolatok az Énről, a kapcsolódásról, a viszonyról

Visits: 239 | Today: 0 | Total: 228901

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


− egy = 1