Integrál Tai Chi tábor 2018. aug. 2-5.

(see english version below)

Táborunk megközelítése kettős. Lehetőség nyílik a kezdők számára az ITC rendszer megismerésére, valamint a haladó, régi, újrakezdő gyakorlók számára mélyülésre, a gyakorlás újabb állomásainak megismerésére.

itc_tablo_33

Egyrészt azokat a haladókat szeretnénk bevonni, akik ismerik a 10 formát és szeretnének mélyebb tapasztalatot szerezni a gyakorlás hogyantovábbjáról, az esetleges kiürült formákat újra tartalommal megtölteni. Tehát azoknak javasoljuk, akik oktatóként végeztek idén vagy korábban, illetve régi gyakorlóknak, akik az utóbbi években eltűntek, és persze azoknak is, akik jelen vannak. Nekik olyan programot állítunk össze, ami lehetővé teszi az elmélyülést, a továbblépést, a képességek fejlesztését, halott formák reaktiválását, feltöltését, az energiatesttel, légzéssel, érzékeléssel való komolyabb munkát.

Másrészt szeretnénk megszólítani azokat a kezdőket is, akiknek tetszik ez a mozgáskultúra és szeretnék megtanulni, önállóan gyakorolni. Itt stabil alapokat fogunk átadni és a formák pontos fizikai szintjét oktatjuk, emellett bevezetést nyújtunk az integrál tai chi szellemiségébe.

Várunk tehát kezdőket, haladókat, a tábor programját úgy állítottuk össze, hogy mindenkinek legyen módja, (ki)kapcsolódni, feltöltődni, és tapasztalatokat mélyíteni. Érintőlegesen foglalkozunk még a test-lélek-szellem egységét szolgálóan: egészség-megőrzéssel, energetika-műveléssel, relaxációval, meditációval, valamint helyet kap még önismereti munka, közösségi programok és némi elmélet.

Tábori témáink: CK10 tanulás és gyakorlás, flow és mix formák tanulása, chi kung, tai chi alapú bodywork.

Kezdőknek olvasnivaló itt:
http://adamkadmon.hu/integral-tai-chi-10-formaja/

Részletes program hamarosan..

Helyszín: Tinnye Magház (Piliscsaba mellett, Bp-től 40km)
Időpont: kezdés csütörtök reggel 9h, befejezés vasárnap dután 18h
Szállás: 3-5-7 ágyas szobákban, teltház esetén sátorban.
Gyakorlás: Szabadban, fedett gyakorlótérben, a ház körül zöldben, rossz idő esetén a ház aulájában.

Kedvezményes hozzájárulás: 36e Ft / teljes tábor (programok + szállás + napi 3x vega étkezés) következő esetekben lehetséges:
– előzetes regisztráció és 11e Ft helyfoglaló utalása júl. 5-ig! (a helyfoglaló 50%-ban visszatérítendő júl5-ig történő lemondás esetén, és vissza nem térítendő júl5 utáni lemondás esetén, azonban másra átruházható)
– ha hozol magaddal valakit, vagy a pároddal jössz
– sátorozás esetén (csak ha a ház megtelt)

Hozzájárulás később ill. helyszínen a szabad helyek függvényében: 40e Ft / tábor

Támogatói hozzájárulás: 46e Ft / tábor

Jelentkezési határidő: Júl. 19.

Jelentkezni: emailben: kapcsolat

Csatlakozz Facebookon is.

Várunk:
Pluhár Pál és Sápi Ádám integral tai chi oktatók

:::::::::::::::::::::::::::::

English Version

:::::::::::::::::::::::::::::
 
Integral Tai Chi retreat
 
We will introduce integral tai chi system and teach the 10 basic forms for beginners, you can have the basics and the knowledge to practice itc alone afterwards. For advanced practicioners we will provide more details in order to deepen their practice, how to reactivate and use the forms again. Furthermore we would like to widen your approach with related energetic works, qi gong, meditation, flow, health care, self discovery, sharings and background theories.
 
Accomodation: 3-5-7 beds rooms
Contribution: 36000 / 40000 / 46000 HUF
Registration:sadam.kadmon@gmail.com
More details: http://adamkadmon.hu/taborok/integral-tai-chi-tabor-2018-aug-2-5/
 
Yours
Pluhár Pál & Sápi Ádám integral tai chi instructors
Visits: 264 | Today: 0 | Total: 228910

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


2 × = tizenhat