Az idegrendszer
Az idegrendszer fő kommunikációs és összehangoló hálózatként jelen van mindenhol a szervezetben. Három fő részre bontható: központi, környéki és autonóm idegrendszerre. A központi részhez tartozik az agy, a gerincvelő, valamint 43 pár agyi, illetve gerincvelői ideg. Ezen rész feladata a beérkező információk feldolgozása és a döntéshozatal. A gerincvelői idegek egyre kisebb ágakra oszlanak, és teljesen behálózzák a szervezetet. Ezt nevezzük környéki idegrendszernek, melynek feladata a központ és a szervek, izmok, mirigyek közötti kétirányú kapcsolattartás. Egyrészt az érzékszervekben és az idegvégződésekben keletkező ingerek összegyűjtése és eljuttatása a központi részbe, valamint az itt keletkező utasítások visszajuttatása a környéki idegrendszer részeihez. A harmadik nagy alegység az autonóm idegrendszer, mely olyan életműködéseket szabályoz önállóan, melyek nem tartoznak tudatos irányításunk alá, mint például a vérnyomás, a szívverés. Ennek egyes elemei a központi, mások a környéki idegrendszerben találhatók, és van saját ideghálózata a gerincvelővel párhuzamosan.
Az agy a gerincvelővel alkot összefüggő egységet, és felel mind a tudaton kívüli működések, mind pedig a tudatos mozdulatok koordinálásáért. Az agy az emberi test tömegének mindössze 2 százalékát teszi ki, mégis a vér 20 százalékára szüksége van, mert az idegszövet oxigén- és glükózigénye nagyon magas. Ezek hiányában az idegsejtek működése akadozni kezd, illetve a neuronok is pusztulni kezdenek. Az agynak fejlett érhálózata van, az agy alapján egy artériákból álló érgyűrű, a Willis-kör található, s ebből indulnak ki a friss vért szállító kisebb erek. Az agyba vezető két legnagyobb érpár a nyakban futó arteria carotis és a csigolyák mentén haladó arteria vertebralis.
„A fordított ászanák fokozzák az agy vérellátását is, táplálva az idegsejteket, és elszállítva a méreganyagokat.” Valamint javítva az agy minden funkcióját, mint például a memóriát, a koncentrációképességet, a reakcióidőt stb. Szellemi frissességet létrehozó hatása – legalábbis átmenetileg – tagadhatatlan: a fej kitisztul, felfrissül, gondolattársításai meggyorsulnak, az álmosság megszűnik, a tanulás könnyebb, az emlékezés javul. Mindezek elsősorban az agykéreg jobb működéséről tanúskodnak, és a jobb vérellátásnak köszönhetők.
A koponyaüregben az agy körül az agygerincvelői folyadék (agyvíz) képez „lebegtető közeget”, melyet a két oldalsó agykamra termel. Ez víztisztaságú folyadék, mely naponta 4-5 alkalommal teljesen lecserélődik. Tartalmaz glükózt és fehérjéket a neuronok táplálására, valamint kórokozókra vadászó fehérvérsejteket. Lassan áramlik a teljes gerincvelő mentén, illetve az agy belsejében és az agy körül. Keringéséről egyrészt az agyi artériák lüktetése gondoskodik, másrészt pedig a fej és a gerincoszlop mozgása. Az agygerincvelői folyadék áramlása is intenzívebbé válik, amely által erőteljesen javítja a tápanyagok eljutását az agyba, megfürdeti a pangó területeket is endorphinokban.
Az emberi agy mintegy négyötödét a nagyagy (előagy) teszi ki, melynek feladata igen sokrétű: beszédképzés, szomatoszenzoros érzetek feldolgozása, értelmezése, látásingerek feldolgozása, hangok felismerése, memória stb. Az előagy szinte teljesen elfedi a középen elhelyezkedő köztiagyat és agytörzset.
A köztiagy (thalamus) olyan átkapcsoló állomás, mely osztályozza, szűri a beérkező ingereket, mielőtt azok a felsőbb agyrégiókat elérnék. Az agytörzs fő alkotórészei a középagy, a híd és a nyúltvelő. Szabályozóközpontjai a létfontosságú szervezeti működéseket felügyelik, mint a légzés, szívverés, vérnyomás, valamint egyes reflexes izomműködéseket is (nyelés, hányás).
A kisagy elsődleges feladata a vázizmoknak küldött utasítások koordinálása, a begyakorolt mozdulatok helyes végrehajtása, valamint a helyes testtartás és egyensúlyozás felügyelése, melyekre a fordított testhelyzetű pózok végzésénél szükség van.
Az agytörzsben a formatio reticularis hosszú, vékony idegpályái sokféle érzékszerv beérkező ingereit fogadják. Ennek következtében aktiváló, serkentő impulzusokat küld az agykéregbe, így éber és tevékeny állapotban tartja az agyat. A formatio reticularis beidegzi az agyat, az agykérget, a gerincvelőt, s általa valósítható meg a kontroll a légzés, az izomtónus, a mozgás, az érzelmek és a tudatállapotok felett. A jógában a mozgás, a légzés és a figyelem együtt áramlik, s ezek összehangolásában ennek a szervnek fontos szerepe van.
Idegrendszerünk harmadik nagy alegysége az autonóm idegrendszer, melynek működése automatikus. Legfőbb feladata a szervezet homeosztázisának, a szervezet belsejében uralkodó körülmények állandóságának fenntartása. Két alegysége a szimpatikus és a paraszimpatikus hálózat, melyek ellentétes utasításokat küldenek a szervek és az érfalak simaizmaihoz, a szívizomhoz és a mirigyekhez. Ezek kölcsönhatása megteremti az egyensúlyt: a szimpatikus hálózat felkészít az akcióra és a stresszre, míg a paraszimpatikus hálózat a normális működések visszaállítását és az energia megőrzését támogatja. A fordított testhelyzetű ászanák az idegrendszert paraszimpatikus állapotba hozzák: a légcső és a hörgők szűkülnek, a légzés lassul, mélyül; a szívritmus lelassul, összehúzódásai gyengülnek, a vérnyomás csökken; ezáltal lecsendesítik az elmét, csökkentik a stresszt, a szorongást.
A nyirok- és immunrendszer
A nyirok- és immunrendszer a test védekező rendszerének fontos része, mely elsősorban a fertőző betegségek elhárításáért felelős. Olyan szervek tartoznak ide, mint a lép és a csecsemőmirigy, valamint olyan nyirokszövetből álló csomók, mint az orr- és garatmandula, illetve a vékonybélben lévő Peyer-plakkok. A nyirokszervekben főként a külső behatolók elleni védelemben részt vevő nyiroksejtek találhatók.
A mandulák a belélegzett mikrobákat szűrik; a Peyer-plakkok a táplálékban bejutott kórokozók ellen védenek. A lép a legnagyobb nyirokszervünk, mely az egyes nyiroksejteket tárolja, valamint a legfontosabb vérszűrő állomás. „A magzati életben fontos vérképző szerv, fehér és vörös vérsejteket termel, de a születés után elveszíti vörösvértest-képző képességét, ámbár továbbra is termel fehér vérsejteket”, és segít a kiöregedett vérsejtek elpusztításában is.
A csecsemőmirigyben (thymus) differenciálódnak a csontvelőből ide vándorló őssejtek T-lymphocytává, mely fehérvérsejt az immunrendszer legfontosabb eleme (a B-lymphocytával együtt). Ezek a nyiroksejtek a szervezet specifikus immunválaszában játsszák a fő szerepet. A B-lymphocyták termelik az antitesteket, melyek a korokozó felszínén lévő antigénekhez kötődve hozzájárulnak a mikrobák legyőzéséhez. A T-lymphocyták a sejtes védekezés során maguk szállnak szembe a behatoló kórokozókkal.
Az egész testet behálózza a nyirokérrendszer, melynek nagyobb erei mentén számtalan nyirokcsomó található. Ezeknek a feladata a lymphocyták (nyiroksejtek) termelése és raktározása. A szövetek, szervek felől érkező nyirok egy vagy több nyirokcsomón áthaladva megtisztul (a belsejükben lévő makrofág falósejtek elfogyasztják a sejttörmeléket és a mikrobákat), majd a kulcscsontok alatti vénákon keresztül a véráramba jut. A nyirokérrendszer apró kapillárisokkal kezdődik, melyek a sejt közti térben keringő folyadékot, a nyirkot szállítják. A nyirok áramlása a nyirokerekben lassan és passzívan történik elsősorban a környező izmok összehúzódásainak függvényében, mert nincs szerv, amely keringesse.
A fordított testhelyzetű ászanáknak nagyon jelentős szerepük van a nyirok keringésének felgyorsításában, mivel a test szív alatti területeiből lassan áramlik a nyirok. De a fordított testhelyzetben ez az áramlás felgyorsul, felfrissítve és vitalizálva a lábakat, és a törzs alsó részén lévő szerveket. „Az alsó végtagokban és a has tájékon felgyülemlett vér és nyirok visszaáramlik a szívbe, majd a tüdőbe kerül, ahonnan megtisztulva visszajut a test minden részébe. E folyamat táplálja a test valamennyi sejtjét.” – írja Satyananda Saraswati.
A keringési rendszer
A keringési rendszer alkotóelemei a szív és az erek. Legfontosabb feladata a szervezet minden sejtjének oxigén- és tápanyagellátása, valamint a szén-dioxid és a salakanyagok elszállítása a sejtekből. A szívtől az artériák vezetik el az oxigéndús vért a szövetekhez, onnan pedig az elhasználódott vér a vénákon keresztül jut vissza a szívbe. A vénás és az artériás rendszert a kapillárisok kötik össze. A szervekben a kapillárisok sokszor hálózatot alkotnak a legvékonyabb artériák és vénák között. Ezeken a vékony falú vérereken keresztül zajlik a leghatékonyabb gázcsere, valamint a tápanyagok és a salakanyagok cseréje a véráram és a szöveti sejtek között. „Egy adott pillanatban a teljes vérmennyiségnek csak mintegy 5 százaléka van a kapillárisokban, az artériákban 20 százalék, míg a vénákban van a legtöbb vér, 75 százalék.”
A vér áramlását az artériákban a szívizmok összehúzódása és elernyedése segíti: amikor a szív elernyed, az artériák rugalmas, izmos fala összehúzódik, a vér pedig továbbpumpálódik. A vénákban viszont a nyomás alacsony, ezért a vér lassan és egyenletesen áramlik, melynek haladását a testrészek izommunkája is segíti. Álló helyzetben a lábakból a szívhez érkező gyűjtőerekben a nyomás rendszerint nulla, ezért szükséges a test izmainak összehúzódása, és a légzőmozgások szívó hatása, hogy segítse a vér beáramlását a szívbe. A lassan áramló vénás vérben nagyobb az esély a vérrögök kialakulására, például hosszan tartó ülés, mozdulatlanság során, amikor a vér pang a lábakban, mivel a vázizmok nem tonizálódnak, így nem támogatják a vénás vér áramlását. Ezért nagyon pihentető a lábak számára, amikor azok magasabban vannak a fordított testhelyzetű ászanák során, és a vénás vér áramlását a gravitáció segíti, így a pangó vér okozta trombózis kialakulásának veszélye is csökken.
A szív kétökölnyi izmos szerv, mely folyamatos munkát végez egész életen keresztül, ezért bőséges vérellátásra van szüksége, melyről a szívkoszorúerek gondoskodnak. A szívizmok összehúzódásának van saját ritmusa, ám ezt az idegrendszer befolyásolni tudja. A hypotalamusból kiinduló szimpatikus ingerek felgyorsítják, a nyúltagyból érkező paraszimpatikus jelek pedig lelassítják a szívritmust.
A vérellátás állandó szintjének fenntartását különböző szabályozó rendszerek segítik. Az erekben nyomást és a vér kémiai összetételét érzékelő receptorok vannak, amelyek jelzéseket küldenek a központba, amely erre reagálva egyes érszakaszok szűkítésével vagy tágításával állítja be a vérelosztást. Ilyen nyomásérzékelő szerkezetek vannak például a nyaki erekben (carotis sinus), az aortában, a gyűjtőerekben. Ha nő a nyomás a nyaki erekben és az aortában, akkor az jelez az agynak, és a nyúltagyból olyan utasítások indulnak el, amelyek a paraszimpatikus hatást fokozzák: a környéki erek fala kitágul, és a szívverés lelassul, ami a vérnyomás csökkenését eredményezi. Ha pedig csökken a nyomás a nyaki erekben, akkor a nyúltagy szűkíti a környéki ereket és gyorsítja a szív munkáját, amely által ismét megfelelő lesz a vérnyomás.
Ha a gyűjtőerek teltsége nő, akkor a szív működése gyorsul. Álló helyzetben a lábakban lassú a véráramlás, kevesebb vér jut a vénákon át vissza a szívbe, emiatt a szív által kilökött vérmennyiség, tehát a verőerekben a nyomás is csökken. Mindezt az erekben lévő érző idegvégződések jelzik a központnak, amely emeli a vérnyomást azáltal, hogy gyorsítja a szívműködést és összehúzza a környéki kis verőereket, hogy fokozza a véráramlást.
Amikor álló testhelyzetet fordított testhelyzet követ, akkor fordított folyamat játszódik le: a test felemelt alsó feléből hatalmas vérmennyiség zúdul a vena cava inferior gyűjtőér felől a szív felé, ami által a szív telítődése megnő, és ennek hatásaként nő az oxigéndús kilökött vérmennyiség is. Tehát a verőerekben megnő a vérnyomás, amely következtében a szabályozó rendszer működésbe lép: kitágítja a környéki ereket, a szív munkáját is lassítja, így csökken a vérnyomás.
Összességében tehát három dolog játszódik le a keringési rendszerben a fordított testhelyzetű gyakorlatok során: először a hirtelen megváltozott keringés nagy erővel működteti a vérkeringés idegi szabályozó szerkezetét, ami magának a szabályozó rendszernek a „tornája”; másrészt a felső testfélben a vérellátás az eredeti fölé emelkedik, ugyanakkor az egész szervezet vérnyomása hosszabb kitartás és rendszeres gyakorlás során csökken. A harmadik hatás pedig, hogy az alsó végtagban a vénák teljesen kiürülnek, az esetleges vénatágulatok eltűnnek a felszínről, és hasonló jelenség játszódik le – a szív felé csökkenő mértékben – az egész alsó testfélben.
Egy fordított testhelyzetű ászana lebontását éppen ezért mindig lassan kell végezni, időt hagyva a keringési rendszernek, hogy visszarendeződjön. A Sasánkászana kiváló a test hemodinamikájának a kiegyensúlyozására fordított testhelyzet után.
Az endokrin rendszer
Az endokrin rendszer termeli a hormonokat, a szervezet kémiai hírvivő molekuláit, melyek a vér által jutnak el a célszervekhez vagy célsejtekhez, ahol kifejtik hatásukat. Hormonok szabályozzák az anyagcserét, a folyadék- és sóháztartást, a vizeletkiválasztást, a test növekedését és fejlődését, valamint a szexuális aktivitást. Az endokrin rendszer részét egyrészt kiegyénült mirigyek képezik, másrészt egyes szervek is termelnek hormonokat. Ilyen szerv a szív (vérnyomás, vértérfogat szabályozása), a vese (a csontvelő vörösvértest-termelésének fokozása), a gyomor, a belek (emésztőenzimek termelése).
Az agyalapi mirigy (hipofízis) rövid nyéllel illeszkedik a felette lévő hypotalamushoz, ezáltal biztosítva a kapcsolatot a hormonrendszer és az idegrendszer között. Hátulsó lebenye a hypotalamus által termelt két fő hormon (oxitocin és az antidiuretikus hormon) tárolására szolgál. Az utóbbi szabályozza a vesékben eltávolításra kerülő víz mennyiségét, valamint vérnyomás csökkenése esetén szűkíti a kis artériák keresztmetszetét. Az elülső lebeny nyolc fő hormon termelését végzi, melyek a vérbe ürülve jutnak el a célszervekhez, szabályozva az alábbi folyamatokat: a bőr pigmentsejtjeinek melanin termelése; a mellékvese szteroid-hormonjainak termelése (melyek feladata a stresszválasz, zsírok, szénhidrátok, fehérjék metabolizálása és a sóháztartás szabályozása); pajzsmirigytermelést serkentő hormon (anyagcsere gyorsul); növekedési hormon (serkentve a fehérje-termelést, a csontnövekedést, a szövetépítést); nemi hormon és az ivarmirigyek termelése. A fordított testhelyzetű ászanák végzésekor a „jobb véráramlás hatékonyabbá teszi az agyalapi mirigy működését, tonizálva az egész endokrin rendszert. Ez pozitívan hat az anyagcserére, sőt a gondolkodásmódra is”, valamint fokozódik a kórokozókkal szembeni ellenállás, a vércukorszint normalizálódik, növekszik a stressztűrő képesség.
A fejen és a nyakon lévő belső elválasztású mirigyek működésére is hat a jobb vérellátás (tobozmirigy, agyalapi mirigy, pajzsmirigy, mellékpajzsmirigy, és fiatalokban a csecsemőmirigy is számításba jöhet).
A tobozmirigy borsó nagyságú mirigy az agy mélyén. Hormonja a melatonin, mely a szervezet ciklikus működéseit szabályozza (pl.: alvás-ébrenlét), valamint részt vesz még a nemi érés szabályozásában.
Pajzsmirigy és a benne található mellékpajzsmirigy hormonjai széles körű hatást fejtenek ki a szervezet anyagcsere folyamataira: szabályozzák a testsúlyt, az energiafelhasználást és a szívritmust. Képes a megtermelt hormonok raktározására is.
A csecsemőmirigy háromféle hormont termel, melyek az immunrendszer T-sejtjeinek fejlődését szabályozzák. „Mindezek megmagyarázhatják a fordított testhelyzetű ászanák hormonális, valamint ún. megfiatalító hatását is, hiszen a felsorolt szervek között a test idegi-hormonális (neuroendokrin) szabályozásának legfontosabb szervei szerepelnek.”
A fő nemihormon-termelő szervek a petefészek és a herék. A nemi hormonok serkentik a petesejtek és a spermiumok termelését, valamint nélkülözhetetlenek a korai magzatfejlődéshez.
A hasnyálmirigy kettős feladatot lát el. Egyrészt bizonyos sejtcsoportjai emésztőenzimet termelnek, másrészt pedig a Langerhans-szigetek néven ismert sejtcsoportok inzulint és glükagont termelnek. Az inzulin csökkenti, a glükagon növeli a vércukorszintet, ezáltal szabályozva a szervezet energiafelhasználását.
A mellékvese hormonjai a szervezet homeosztázisának megtartásában és szabályozásában játszanak létfontosságú szerepet (pl.: vérmennyiség és vérnyomás, anyagcsere szabályozása, a test stresszre való felkészítése).
Az endokrin rendszer hasűri részben elhelyezkedő szerveire is serkentően, fiatalítóan hat a fordított testhelyzet okozta vérbőség, valamint az, hogy a szervek felfüggesztése megváltozik a nehézségi erő ellenkező iránya miatt.
A légzőrendszer
A légzőrendszer a keringési rendszerrel szoros együttműködésben látja el a sejteket oxigénnel, és távolítja el onnan a termelődő szén-dioxidot. A légcső az alján kétfelé ágazik a jobb és bal tüdő felé, s a két tüdőlebenyt behálózzák az egyre kisebb járatokra bomló hörgőcskék (bronchiolusok), melyek a léghólyagokba (alveolusok) torkollnak, ahol a gázcsere zajlik a vér és a levegő között. A bonyolult hörgőrendszer egy feje tetejére állított fára emlékeztet. Ugyanilyen képletet mutatnak az egyre vékonyabb erekre bomló tüdőartériák, melyek a szén-dioxidban telített vért hozzák a jobb szívfélből, illetve a tüdővénák, melyek az oxigénnel dús vért szállítják vissza a bal szívfélbe.
A légzőrendszer mozgását az izmok és a csontváz egyes elemei biztosítják, valamint a tüdő és a légkör közötti nyomáskülönbség. A tüdő hozzátapad a mellkas belső falához, így a belégzéshez szükséges izomerőt a bordaközti izmok és a rekeszizom biztosítják: az összehúzódó rekeszizom ellaposodik, a felfelé mozduló bordák pedig kitolják a szegycsontot, ezáltal növelve a tüdő térfogatát, amelybe a csökkent nyomás miatt beáramlik a levegő. A kilégzés általában teljesen passzív folyamat: a rekeszizom elernyed és felfelé domborodik, a bordaközti izmok is ellazulnak és visszasüllyednek eredeti helyzetükbe, miközben a tüdők visszanyerik nyugalmi helyzetüket, kipréselve ezzel a felesleges levegőt. A légzés üteme és mélysége tudatosan szabályozható, ám a nyúltvelőben lévő légzőközpont biztosítja az akaratunktól független, folyamatos ki-és belégzést. Ennek ritmusát a vér oxigén- és szén-dioxid-tartalmát érzékelő receptorok állítják be.
A fordított testhelyzet végrehajtása közben a légzés lelassul és mélyebbé válik, mivel a paraszimpatikus idegrendszer aktiválódik, valamint a „hasi szervek súlya a rekeszizmot mély kilégzésre készteti, és ez nagyobb mennyiségű szén-dioxidot, méreganyagot és baktériumot távolít el a tüdőből”, és ezáltal a tüdő sokkal ellenállóbbá válik az időjárás változásaival szemben.
Az emésztőrendszer
Gyakran hallani, hogy a helyes táplálkozás a rendszeres testmozgással karöltve az egészség legfontosabb alappillére. Nem elég tehát a kiadós mennyiségű friss gyümölcs és zöldség fogyasztása, az elegendő rost bevitele, a só és az állati zsiradék mértéktartó fogyasztása, nélkülözhetetlen a testmozgás is. A magunkhoz vett étel hosszú utat tesz meg az emésztőrendszerben, mely átlagosan egy nap. Az emésztőrendszer feladata az emésztés és az anyagcsere. A szervezetben lezajló biokémiai reakciókat, folyamatokat és változásokat nevezzük anyagcserének. Az emésztés szolgáltatja a sejtanyagcseréhez szükséges tápanyagokat. Tápanyagnak tekintjük mindazokat a molekulákat, vegyületeket, melyek hasznosak a szervezet számára: az energiatermelés céljából lebontott molekulák; a fehérjék, melyek a test fehérjéinek felépítésében vesznek részt; valamint a vitaminok és ásványi anyagok. A tápanyagok vérbe vagy nyirokkeringésbe kerülése az emésztőrendszer különböző szakaszaiban történik.
Az emésztés már a szájban megkezdődik: az összerágott étel elegyedik a nyállal, majd a nyelőcsövön keresztül lejut a gyomorba, ahol emésztőnedvekkel keveredik. Innen a vékonybélbe jut, ahol az enzimek felszívható méretű molekulákra bontják a táplálékot, és a bélbolyhokon keresztül a vér- és nyirokáramba kerülnek. Az emészthetetlen táplálékalkotókból a víz jelentős része felszívódik, miközben a vastagbélben széklet formálódik, amely a végbélnyíláson keresztül távozik. A tápcsatornában a táplálék előrehaladását a simaizmok összehúzódása (perisztaltikája) biztosítja. A tápcsatornához több mirigy kapcsolódik, mint pl.: a hasnyálmirigy, az epehólyag, a máj. Ezek a mirigyek enzimeket termelnek. „Az enzimek biokémiai katalizátorok, amelyek elősegítik a reakciókat, miközben maguk változatlan formában maradnak.”
„A máj szervezetünk legnagyobb belső szerve. Egy hatalmas mirigy, amely kulcsszerepet játszik az anyagcserében.” Sokrétű a feladatköre, melyek közé tartozik a glükózszint-szabályozás; a bélben felszívott tápanyagok kiszűrése a vérből, lebontása és tárolása; a vitaminok és ásványi anyagok tárolása és elosztása; a baktériumok, a mérgező anyagok, a salakanyagok és a szükségtelen aminosavak eltávolítása a vérből; az elöregedett vörösvértestek lebontása és újrahasznosítása; és nem utolsó sorban az epetermelés. „Az epesók olyan emulgeáló anyagok, melyek a nagy zsírcseppeket apróra bontják.”
Ezek átmeneti tárolására szolgál az epehólyag. A máj vérellátása különleges, mivel két forrásból is kap vért. Egyrészt a szív felől érkező májartéria oxigénben dús vért szállít; másrészt a májkapuvénán át oxigénben szegény, ám tápanyagban gazdag vér érkezik a belek felől, illetve a gyomor, a hasnyálmirigy és a lép vénás vére is ide torkollik. Ezt a vért a máj megszűri a lebenykéken keresztül, feldolgozza, majd azután kerül vissza a szívbe. Ezzel fontos méregtelenítő és tápanyagelosztó szerepet lát el.
A fordított testhelyzetű ászanák végzése közben a máj méregtelenítő munkája fokozódik. Ennek oka, hogy a megváltozott gravitáció miatt a máj szinte masszázsban részesül, valamint a májkapuvénán át beáramló vérmennyiség megnő.
A hasnyálmirigy egy összetett enzimkeveréket termel, amely egyrészt semlegesíti a gyomorsavat, másrészt tartalmazza a három fő táplálékkomponens (zsír, szénhidrát, fehérje) emésztését végző mintegy tizenötféle enzimet (pl.: lipáz, amiláz, proteáz), melyek közül igen fontos az inzulin a cukor lebontásához.
A hasűri szervekről egyöntetűen az mondható el, hogy a fordított testhelyzetű gyakorlatok végzése a működésüket fokozza a szerv felfüggesztésének megváltozása, és a vénás vér erőteljes átáramlása által. „A szervek fordított helyzete elsősorban a szervek saját, főleg kötőszövetes felfüggesztésére, valamint a szervekhez menő és azokból kilépő erek helyzetére hat. Az előbbi hatás főleg akkor kedvező, ha a szervek helyükről elmozdulnak (gyomorsüllyedés, vesesüllyedés), és az általános egyirányú húzással szemben ellenirányú mechanikai hatásnak is ki vannak téve.”
A paraszimpatikus idegrendszer aktiválása serkentőleg hat a hasi szervek munkájára: a gyomor emésztőenzim-termelése fokozódik; a hasnyálmirigy enzim- és inzulintermelése növekszik; a bélperisztaltika felgyorsul; ezek által gyorsítva az anyagcserét. Dr. Vígh Béla megemlíti, hogy ezen ászanacsoport még a hasüreg krónikus gyulladásos folyamatainak gyógyítására is alkalmas.
A kiválasztó rendszer
A kiválasztó rendszer egy pár veséből, egy pár húgyvezetékből, egy hólyagból és egy húgycsőből áll. A hormonrendszer irányítása alatt álló vesék tartják egyensúlyban a testfolyadékok (vér, nyirok stb.) térfogatát, kémhatását és sókoncentrációját. Ugyanakkor kiszűrik a vérből a test milliárdnyi sejtjében zajló kémiai reakciók által megmaradt salakanyagot, valamint kiürítik ezeket a felesleges vízzel együtt a testből vizelet formájában. Ahogy a vér áthalad a vesék mikroszűrőegységein (nephronokon), a salakanyagok visszamaradnak belőle, míg a víz és más életfontosságú anyagok visszakerülnek a véráramba. A test teljes vérplazmája kb. óránként kétszer szűrődik át a veséken. A vizeletképzés főképpen hormonális irányítású, az agyalapi mirigy termeli a szabályozó hormont, amely a test kémiai egyensúlyának fenntartása érdekében szabályozza a vizelet mennyiségét és összetételét.
A vesék is részesülnek a fordított testhelyzetű ászanák jótékony hatásaiból ugyanúgy, mint a hasűri szervek mindegyike, és az agyalapi mirigy fokozott működése is serkentőleg hat a kiválasztó rendszer munkájára.
Az ivarrendszer
A test különböző szervrendszerei közül az ivarszervekben mutatkozik a legnagyobb eltérés a nők és a férfiak között. Ugyanakkor ez az egyetlen rendszer, amely a pubertás kor előtt nem működött.
A férfiak szaporítószervei a testen kívül elhelyezkedő herék és pénisz, a testen belül pedig egy vezetékekből és mirigyekből álló összetett rendszer. A nők összes ivarszerve a testen belül található, melyek a következők: két petefészek és petevezeték, valamint a méh.
Az ezekre gyakorolt jótékony hatás is megegyezik a hasűri szervekről elmondottakkal. Fordított testhelyzetű ászanák végzésével gyógyítható számos nőgyógyászati probléma, mint például a petefészek gyulladása (a vénák kiürítésével a gyulladás csökkenthető), vérzészavarok (csökkentik a vérzést), petefészek eredetű elhízás, a méh rendellenes állása (méhelőreesés) stb.
A váz- és izomrendszer
A váz- és izomrendszer fordított megterhelése a szerteágazó hatások egyik jelentős összetevője. Álló vagy ülő helyzetben a medenceöv viseli a test súlyát, a fordított testhelyzetben pedig – ászanától függően – a vállöv, a karok, valamint a nyak. Ezek nagyobb terhelést kapnak, ami a szalagok és izmok tornáját jelenti.
Másrészt a gerinc terhelése módosul. A csigolyaközti porckorongoknak, a gerinc ízületeinek és a mély hátizmoknak szokatlan módon kell együtt dolgozniuk. A háti és a lumbális gerincszakasz szerepe csökken, mivel felülre kerül, a test súlya a nyaki szakaszra terhelődik leginkább. Erősíti a gerincmelletti izmokat, és javítja a testtartást, ahogy a gerinc rendeződik.
Forrás:
Nikodemus Katalin 2012: A fordított testhelyzetű ászanák élettani hatásai című szakdolgozata.
