Tisztító kúrák és önismeret

A tisztító kúrák és önismeret, pár fontos dolog:

tisztító kúrák és önismeret

– a kúrák során szükségszerűen nehezségek merülnek fel, és fontos, hogy tudatában legyünk ezek múlékonyságának és ne hátráljunk meg, ne hagyjuk abba, amit kitűztünk magunk elé, hasonlóan a sós víz iváshoz, ahogyan a 3. pohárnál már azt érzed, hogy ez nem jó és nem tudod, nem akarod továbbcsinálni, de kis nyomásra láthatod, hogy 3-4x -es mennyiséget is képes vagy meginni, ha szándékod tántoríthatatlan, és valahogy így van ez az életben is, érdemes végig menni a folyamatokon, akkor is ha kellemetlenséget tapasztalunk, vagy a körülmények ellenünk vannak, ilyenkor tud megnyilvánulni belső erőnk és a jutalom nem marad el, továbbá emódon is tágíthatjuk tűréshatárainkat, rugalmasabbá tehetjük korlátainkat, tehát a komfortzónánk kiterjed, és hát sok tekintetben ez személyes szabadságunk alappillére

– mindez persze nem jelenti azt, hogy egy kúra során nincsenek kellemes élmények, csak kellemetlenek, inkább az jellemző, hogy hullámokban jönnek a letisztult, tudatos, erőben lét állapotok, és a nehézségek is, mintha csomagokban érkeznének, mintha minket tesztelne a gondviselés, hogy komolyan gondoljuk-e, elég erősek és tudatosak vagyunk-e cselekedeteinkben, eléggé középpontban vagyunk-e, vagy a perifériáinkon sodródunk, ahogy épp a szelek fújnak, és nincs bennünk tartás

– ilyenkor tisztább pillanatainkban sokkal közelebb kerülünk önmagunkhoz és történhetnek lényegi felismerések énünket, életünket illetően, másfelől kibillenünk hétköznapi szerepeinkből, kicsit el is távolodunk tőlük, lehetőségünk van rájuk tekinteni, és elengedni a nem kívánatos részeinket, szokásainkat, mintáinkat, hogy a testi szintű tisztulás, elengedés, lelki v tudati szinten is megnyilvánuljon

– a tudatosságunk mélyül, ez megnyilvánul az álom állapotaink tisztulásában, intenzitásának fokozódásában, az alvásigény csökkenésében, az álomaktivitás fontos terepe a nem tudatosan megélt impulzusainknak, amiket elnyomunk magunkban, mert nem akarunk velük szembesülni, sok öngyógyító folyamat történik így az álomaktivitás során, figyeljük meg álmainkat,

– foglalkozzunk többet magunkkal, jógázzunk, tai chizzunk, chikungozzunk, meditáljunk, relaxáljunk, ilyenkor sokkal minőségibb a gyakorlásunk hatásfoka, ezt tapasztalhatjuk is, hogy kifinomultabb az érzékelésünk, könnyebb megtrartani a belső fókuszt, és a tudatállapot átmeneteket is jobban érzékeljük, az egyes gyakorlatok hatásairól nem is beszélve

Tisztító kúrák és önismeret – SP után új rendszer állhat be az étkezésbe a mit, mennyit, mikor szintjén is, a kívánósságról:

Vannak erre nagyon jó mindful eating gyakorlatok, ahol megkülönböztetnek többféle éhséget, az érzékszervezk éhsége, a gyomoré, az elme, az érzelmi agy stb, ezekkel lehet kísérletezni, hogy rájöjjünk mit is kompenzálunk bizonyos evésekkel.

A mindful eating alapvetően egy olyan szemlélet, mint a mindfulness része, ahol azon van a hangsúly és az terápiás, hogy hogyan eszel és nem azon, hogy mit.

Mindenféleképp javallott némi önuralom a kívánósság terén. Gandi azt mondta, aki magán uralkodik, bármin képes. Egy szál ágyékkötőben végül kitessékelte Angliát a korszak gyarmati nagyhatalmát Indiából anno, ez nagy szó, nagy erő. Másrészt ahogy már említettem figyelni kell a kívánás irányát és engedni neki hiszen a szervezet valós szükségleteit szolgálhatja (pl. többször előfordult, h vegák SP után húst kívántak, akkor ott húsra van szükség!), hiszek abban, hogy van a testnek az eredendő bölcsessége, ami tudja, érzi, hogy mi jó neki, neked, és mi szolgál téged, de ezt a közepet előbb helyre kell billenteni, h jól működjön. A rossz szokások, téves kondicionáltság leépítése, átalakítása legalább annyi energiabefektetés, mint  kiépítésük. Tehát a változás lassú. Fontos, h ne elvek ill. külső ismeretek, vélemények alapján táplálkozzunk, hanem belső megérzések alapján, hogy mi táplál és támogat minket alkati alapon. Az SP ebben is megalapoz és ehhez támpont még az ajurvédikus lecke. Hajrá!

Sápi Ádám, 2015 

Tisztítókúrák – bélmosás és gyomormosás programok itt. A kurzus online is elérhető itt. (6. kurzus)

Tudtad, hogy a rizskeksz látványa nem csillapítja az éhséget? Gyere gyakorolj te is programok itt, online tanfolyamok itt.

Visits: 279 | Today: 4 | Total: 47092

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


+ 3 = tizenkettő