a Gyakorlásról 1. – Tapas – önszabályozás

Tanfolyamaim résztvevőit szoktam tapaszra hívni. Igyekeztem most összeszedni a Tapas kapcsán ismereteket és gondolatokat, hogy mire is készülünk, mintegy inspiráció gyanánt.

Tapas
A tapas már megjelenik Patanjalinal. Önfegyelem, lemondás. Erőfeszítések árán elért megtisztulás. Egyfajta önszabályozás és megtisztulás, de elsősorban nem fizikai szinten, hanem az érzékek és az elme szintjén, egyfajta égés, tűzben állás, égés vmiért, az égés átalakít, szilárd elhatározás, elköteleződés, ahogyan a cserépedényt is kiégetik úgy válik tartóssá és befogadóvá a folyadék számára.



Uralom?
Vmi felett való uralom a tapas jegyében áll, az áldozati tűz szimbolikus magunkévá, azaz bensővé tétele, internalizációja, az így kialakuló belső tűzben, mi magunk válunk áldozattá, pozitív értelemben, a belső hő növekedése a szellemi erő növekedésével jár, amely szellemi erővel a birtokunkban bármire képesek vagyunk, mindez elhatározás kérdése csupán. Az aszketizmus célja sok tekintetben a belső erő fejlesztése, a belső uralom megvalósítása, aki magán képes urtalkodni, az bármin képes uralkodni.
Gandhi 40 kilósan egy szál száriban kitette Indiából a kor legnagyobb gyarmati hatalmát Angliát. Gondolj bele micsoda erő! Nem, nem, még ne olvass tovább, gondolj bele egy percre! A hagyományos megközelítés szerint a világ azért létezik, mert Siva, a legfelsőbb úr tapast végez, ennek eredménye a létesülés. Más megfogalmazásban táncol, ha abbahagyná, nem lenne semmi. Tekints a létesülésre ajándékként.

Harc?
Ha úgy tetszik harc, a harc művészete, belső harc, mert nincs szükség külső ellenfélre, az ellenfél te magad vagy, saját gyengeségeidnek üzensz hadat, más megfogalmazásban annak, ami elválaszt az Önvalódtól.
 
Áldozat?
Áldozathozatal vmiért, saját átalakulásod vmiért, ami több, mint te vagy.
A tapas lemondással jár. Tudom, hogy vállalnom kell rengeteg lemondást, mert a lemondás az ünnep feltétele.
Gondolj bele a Krisztusi drámába, a nagybetűs áldozathozatalba. Vki azt mondta Krisztusnak, ha valóban isten fia vagy gyere le a keresztről. Ez az ember nem értette meg az áldozathozatal metafizikáját, Krisztus épp lejöhetett volna, de akkor nincs áldozat, nincs égés, nincs szenvedés, nincs dráma, nincs átalakulás, nincs feloldozás, nincs feltámadás, nincs ünnep, nincs semmi. Viszont lett volna bárgyú happy end, mint a hollywoodi filmekben és nem változott volna semmi, ma sem tudná senki ki volt az a Krisztus. Valóban ezt akarnánk?

Szenvedés?
A kellemetlenség vagy fájdalom még nem szenvedés, szenvedéssé akkor válik, amikor el akarod tolni magadtól, ha harcolsz vele. Az ördög annál erősebb, minél inkább küzdesz ellene. Ha elfogadod lehet tudatos a “szenvedés”, ami épít téged, mert átalakulsz benne. A fájdalom illetve a kelllemetlenség fennállása, vállalása objektív tény. A szenvedés azonban már szubjektív élmény, belső viszonyulás és így választás következménye. Ennek tudatában a komfortzóna tágítható. A modern jóléti társadalom kényelemre, biztonságra, kiszámíthatóságra törekszik, ez beszűkíti a komfortzónát, így a szenvedés borítékolva van. A tapas nem lehet kényelmes. A tapast akkor is végezzük, amikor nincs kedvünk, amikor nem vagyunk jól. Ellenkező esetben az nem tapas.

Nincs időd?
Mindenkinek ugyanannyi ideje van, te döntöd el, hogy mire használod. Fontos, hogy tudd, hogy ha nincs időd, az a te választásod.
Eszembe jut egy zen tanítás:
mester: minden nap meditálnod kell 30 percet!
tanítvány: na de mester és ha nincs időm?
mester: akkor 60 percet!
Az elme fókuszának összeszedésével, a belső égés következtében idő és energia szabadul fel. A modern embernek egyre kevesebb ideje van és azt is szokás mondani, hogy az idő napjainkban felgyorsult. Vajon miért? Az idő gyorsulása a tudat széttöredezettségével és kifelé fordultságával egyenes arányban növekszik, ez tükröződik a légzés felszínességében is. A folyamat bármikor visszafordítható. Az idő lassítható. Emlékszel hogy a gyerekkor milyen lassan telt? Az idősek viszont arról számolnak be, h pörögnek az évek. Hogy is van ez a légzéssel? Vissza a gyermekkorba légzés! A mély légzés fiatalít, valójában nem az öregedést akadályozzuk meg, hanem a testi (és tudati) időt lassítjuk le.

Komfort zóna?
Tapas közben feszegetjük határainkat, a spirituális önmegvalósítás, azaz realizáció a komfortzónán kívül történik. Ott van kellemetlenség, ami feszültséget teremt, itt van a választás lehetősége, hogy erre a feszültségre termékenyként tekintünk vagy nem. Csak ott van változás, ahol feszültség van. Csak ott van átalakulás és fejlődés, ahol változás van. Tehát használd!


Szabadság?
Szabad vagy, ha magadnak szabsz törvényt és betartod. Ha nem tudod betartani nem vagy szabad, ha más szab neked törvényt, nyilván nem vagy szabad. A szabadság szellemi értelemben véve szigorúbb, mint a modern konvencionális megközelítés, ami a legtöbb esetben inkább szabadosság, de nem valódi szabadság. A mindent lehet és mindent megengedek magamnak elgyengüléshez vezet. A mai világban trend, hogy a szabadság jelszavait szajkózzuk, de valójában gúzsba kötjük magunkat önként és dalolva, fényesítjük aranyláncainkat miközben egyre szorosabbra húzzuk őket, pedig az aranylánc is lánc, célszerű lenne inkább megszabadulni tőle.

Akadályok?

Akadályaink elhárítása álhatatosságot kíván, munka az önmegvalósításunkért. Elhatározás, akaraterő, szándék művelés és aktív cselekvés. A kitartás és következetesség a fókuszban és a cselekvésben. Eredmény: megvalósítás. A 3. csakrához tartozik, az akarat és a tűz jegyében áll. A tapas olyan, mint a lézerfény, a legkeményebb fémet is elvágja. Az akadályokon áthatolsz, mint meleg kés a vajon. Minden szándékunk annyit ért, amennyit megvalósítottunk belőle. Minden vágyunk, és lelkesedésünk annyit ért, amennyit cselekvéssé tudtunk alakítani belőle.

Nincs olyan tanító, sem terapeuta, aki képes helyettünk változást felmutatni vagy lépni. Minden amit megvalósítunk megerősít, és minden, amit félbehagyunk többszörösen gyengít minket.

Én most egy tapasra hívlak Téged a következő 1 hónapban, amit magadért fogsz végezni, de ezt közösen tesszük. Kérlek gondolkodj azon, mi most a Te életedben az az aktualitás, amivel dolgoznál, amin dolgoznál, amit átalakítanál, amit megszüntetnél, amit el szeretnél érni? fogalmazd meg magadnak világosan.
Gondolkozz azon is, hogy mennyi időt áldoznál erre naponta és mikor? Kis tapas kis eredmény, nagy tapas nagy eredmény 🙂 Célszerű reggel vagy este végezni a tapast. Célszerű a lécet olyan magasra tenni, hogy legyen benne kihívás, de ne legyen reménytelen.

Addigis, jelenlét és miegymás, adam

Sápi Ádám, 2017-11

Visits: 1703 | Today: 49 | Total: 20364

Csend tábor résztvevői visszajelzések

köszönöm a visszajelzéseket!
  • “Iszonyú egyszerű, iszonyúan magától érthetődően itt van a Most gazdagsága, rendkívülisége.”
  • “Rájöttem hogy tudom beépíteni a munkámba ezt a spirituális dimenziót.”
  • “Ez az egyetlen erőfeszítés, amit érdemes megtenni – ott lenni, abban lenn, ami éppen van!”
  • “A mazsola meditáció ráébresztett arra, hogy az evés valójában az, ahogy magát az életet vesszük magunkhoz.” (mindful eating gyakorlat kapcsán – a szerk.)
  • .. a teljességhez szükséges azt a mezsgyét is megtalálni, ahol teret adok a jó – rossz történéseknek, elfogadom, ugyanakkor képes vagyok – a belső békém megtartásával – örömöt és bánatot is érezni. A pillanatra figyelésben az öröm magától megjelent 🙂 Köszönöm!”
  • “A kezdeti nehézségek ellenére nagyon örültem, hogy végig tudtam csinálni a béltisztítást. Jó érzés volt! A pihenés után pedig már kifejezetten úgy éreztem, hogy új energiák szabadulnak fel bennem.”
  • “Tanulnom kell nyugalomban lennem, hogy megismerjem magam, aztán újult erővel, vidámabban, könnyedébben éljem meg a mindennapokat és ott is a jelenben éljek.”
  • “A hely viszont elragadott.. jó volt pihenni, érezni a friss hideg levegőt az arcomon, beszívni mélyen és kiengedni, hallgatni a fák zörejét és a madarak csicsergését.”
  • “Jó volt hallani az idézeteket, bölcsességeket, akkor ott abban a pillanatban elragadó volt,  és a MOSTnak szólt. “
  • “Amit a jó-rosszról, lentről-fentről mondtál tökéletesen így van! Ehhez kapcsolódik a bennem zajló háború, nyugtalanság a két világ között, az itteni és a mindennapok közt. Harmóniába szeretném hozni  kettőt, hogy nyugodtan lehessek itt is és ott is a jelenben. Ezzel a pár nappal úgy érzem nagyon jó útravalót kaptam. Köszönöm.”
  • “..tényleg azt gondoltam, hogy csak nekem nehéz az elvonulás, de köszönöm, hogy most az utolsó mondataiddal megerősítetted, hogy ezzel nem vagyok egyedül.”
  • “..azt is megerősítetted, hogy bár nem könnyű ezt átvinni a hétköznapokba, de nem lehetetlen, van remény és te rendkívül jól mutattad az utat 🙂 Köszönöm”
  • “Ma egy pókot figyeltem hosszasan, ahogy szövi a hálóját. Honnan tudja, hogy szőni kell azt a hálót? Hogyan kell, hova, mikor? Ha egy mozdulattal megsemmisíteném a hálót, csinálna újat? Valószínűleg igen.. Miért?”
  • “Hallgatni még nem tudok, csak hallani.”
  • “A ki vagyok én kérdésnél mindig a lehetetlenségig jutok el, mert válaszolni akarok.”
  • “Eljönni ebbe a táborba olyan, mint egy művészfilm. Úgy érzem sosem lesz vége, feszengés, nyűglődés, de tudom hogy a végén ott az üzenet..”
  • “Ha itt és most vagyok, akkor mindegy mikor van vége. Ha a végét várom, távol viszem a végét. .. nem én irányítok, türelem!”
  • “Ki vagy te? Isten mutatóujja, amivel a Mostra mutat.”
  • “Arra a kérésre, hogy ki vagyok én, csak az jut eszembe, hogy egy hullám a tengeren, rügy a fán, fűszál a réten, vagy felhő az égen.. vagy aki figyeli, hogy keresem a választ. Nem tudok tovább menni ennél ..”
  • “a mai meditációk során megkaptam vmit: azt az illúziót, hogy elértem egy szintre
  • “egy tapasztalás: gyönyörűség pörögni a rózsaszín naplementében”
  • “ma a bélmosás során sokat segített a tegnapi Tolle előadás. Arra figyeltem, ami épp történt, azóta is nagyon jól érzem magam :)”
  • Te meg tudod mondani hogy ki vagy te?
  • “sikerült viszont (lekopogom) bevezetnem azt a szokást, hogy lassan eszem és figyelek az ízére az ételnek és arra, hogy hogyan eszem!”
  • “a tábor óta sokkal jobban érzem magam fizikailag és mintha vékonyabbnak érezném magam. Ráadásul már fejben eljutottam oda, hogy már “meg tudok mozdulni”, azaz az eddigi punnyadásból – amiben eddig éltem – már ki tudok mozdulni!”
  • “Ennyi idővel a tábor után is maradt velem egy-két dolog. Az év eleje fele gyakran éreztem egy valamiféle gyomorideget, egy enyhe feszültséget a gyomromban (amiről aztán valamelyikőtök azt mondta, hogy ha annyira lent érzem akkor már bél és nem gyomor ;)), és a tábor óta nem! Csak akkor nyomokban, ha rá gondolok, mint pl most, hogy írok róla. Igazán nem tudom és talán nem is annyira érdekes, hogy ez a tábor miatt szűnt meg.”
  • “Emlékezetes a 6-perces mazsola evés is. Az étkezési szokásaim szinte semmit nem változtak a tábor óta ugyan, de megfigyelés, hogy alig tapintjuk kézzel amit eszünk, azóta is ott lappang a fejemben és gyakran eszembe jut. így kezdődnek a szemlélet-változások, azt hiszem, úgy tapasztaltam. Talán a tábor óta kicsit többet rágok, mielőtt nyelek. 🙂 “
  • “A meditációk után összeírkált naplózások igazi önismereti kincsek, sokat tanultam belőlük, főleg, hogy milyen nehéz magamnak is “bevallani” dolgokat, történéseket, gondolatokat.”

Tudtad, hogy a rizskeksz látványa nem csillapítja az éhséget? Kapcsolódj be a gyakorlásba te is! Aktuális programok itt. Csend tábor infó a Táborok menüben.

Visits: 51 | Today: 0 | Total: 20364

Gondolatok az ÉNről, a kapcsolódásról, a viszonyról 2. rész

A második rész inkább egy gondolatfüzér, amely az első részben megfogalmazottak kapcsán nyitogat további dimenziókat ezen az úton..

Közel és távol

A közel nem a távoli ellentéte, hanem a feléje tett első, döntő lépés. Az abszolútum csak addig utópia, amíg a tőle elválasztó teret nem alakítjuk át közelségek füzérévé. (…) Az ember saját, tágabb valója, terjeszkedő, a közelségre rávetülő valója az abszolútum egyedüli, igazi partnere.

– Andrei Pleşu: Az angyalok Bővebben…

Visits: 207 | Today: 0 | Total: 20364

A Tai Ji Quan 10 alapelve Yang Chen-fu szerint

yang-chen-fu-05A tíz alapelv

1. A fej terheletlen és élénk
2. A mellkas egy kicsit besüpped, a hát pedig egyenes
3. Laza keresztcsont
4. Leengedett vállak és lógó könyök
5. A terhelés és a lazítás megoszlása
6. Figyelmet alkalmazzunk fizikai erő helyett
7. A felső és az alsó részek összhangja
8. A folyamatosság jelentősége
9. A belső és a külső harmonikus kapcsolata
10. Légy nyugodt a mozgásban

1. A fej terheletlen és élénk
„A fejet egyenesen kell tartani ahhoz, hogy az életenergia eljuthasson a fejtetőig. Ehhez nem szabad erőt alkalmazni. Erőlködéskor a nyak megmerevedik, a Qi és a vér nem tud jól keringeni. Ezért a “terheletlen és élénk fej” kifejezés természetes fejtartást jelent. Ha a fejtető terhelt és élettelen, az azt jelenti, hogy a test alapenergiája nem tud magától felemelkedni a mellékvesék tájékáról.” Bővebben…

Visits: 602 | Today: 1 | Total: 20364

Tai Chi szellemiség 4 aspektusa: harcművészet, önismeret, egészségmegőrzés, spiritualitás

Tai Chi

Ezt a kifejezést általános megfogalmazásban szeretném használni, amibe beleértem az előbbi cikkben kifejtett mind3 gyakorlatrendszert (chi kung, tai chi chuan, integral tai chi), hiszen azok szellemisége közös tőről (Tao) fakad, ezt hívhatjuk Taoista vagy Tai Chi szellemiségnek. A továbbiakban a Tai Chi szellemiség 4 fontos aspektusát emelném ki, és szeretném kifejteni szemléletmódomat a gyakorlás/tanítás kapcsán.

1. Tai Chi és harcművészet

imagesMondhatjuk, hogy a tai chi a harcművészetek lényege, hogy egy belső stílusú művészet-út, ami annyit jelent, hogy a belsőre (figyelem, szándék) helyez több hangsúlyt, a lágy vagy okos erőre a kemény vagy fizikai erő helyett, másfelől mindig igyekszik idomulni, alkalmazkodni, mintegy együttmenni környezet/szituáció adta lehetőségekkel (a föld, a másik energiája), és mintegy felhasználni és átalakítani azokat, ahelyett hogy azok ellen menne, nem ütközik, nem konfrontálódik, mégis szükségszerűen és gyorsan győz 🙂 Az ide tartozó kép a vattába csomagolt vasrúd és alapelve, hogy a lágy mindig legyőzi a keményet, melynek inspirációs forrása a hagyomány szerint a kígyó és a sas harca volt. Bővebben…

Visits: 220 | Today: 0 | Total: 20364

Gánti Bence – A jelenléttel teli kapcsolódás és a kapcsolatokban levő mély jelenlét


Valami nagyon fontos mondanivalóm van a számotokra. A keletet és a nyugatot nagyon komolyan össze kell hozni, ha meg akarjuk találni a boldogságot a mai világban! Mivel a nyugat annyira kiürült, lapos, materiális, hogy az már fáj és csak “nézd milyen happy vagyok!” tettetéssel túlélhető, ezért nem kielégítő lelkileg és spirituálisan. Nos, emiatt aztán sokan a keleti tanokhoz fordulunk. De amennyire kapunk ott lelki táplálékot, annyi hülyeséget is le kell nyelnünk, és nem illik kimondani, hogy ez gáz. Most egy olyan ember beszél, aki többször járt Indiában, Thaiföldön, Burmában és nemcsak mint spirituálisan turista, hanem mint nagyon komoly buddhista kolostorokat, hosszú kinti elvonulásokat megjárt gyakorló és pszichológus. 15 év kelet látogatás és 15 év nyugati lélektani munka után megfogalmazódott bennem néhány meglátás.
Féllábú a kelet, olykor szinte elviselhetetlenül butított az emberi kapcsolódás terén, amiben a nyugat előrehaladottabb és kifinomultabb. Bővebben…

Visits: 26 | Today: 0 | Total: 20364

A leBorulás szimbolikájáról

A gyökerem, amit mindig keresek.. A föld.. Szólítalak..

A leborulás során a homlok a földet érinti. Ez egyidejűleg az alázat egyik gyakorlata, ami a nyugati embernek olyannyira nehezére esik. Valójában a föld eme érintése a tudat legmagasabb centrumát célozza, és nem az áldozat aktusát. Ez is egyik szimbóluma annak a ténynek, hogy a legmagasabb tudatnak az anyagi létezés mélységébe kell alászállnia, hogy a „legmagasabb” és „legalacsonyabb” felcserélhetők, minthogy ezek lényegük szerint egyek, és csak megjelenésükben és funkciójukban különböznek egymástól, mivel a föld a bázisa, anyaméhe és szülőoka minden kibontakozásnak és szellemi megvalósulásnak. Bővebben…

Visits: 68 | Today: 0 | Total: 20364

A Napüdvözlet – eredet, jelentés, gyakorlása

A Napüdvözlet eredete

nap13Legkorábban a Rig-, illetve a Jadzsur Véda tesz említést a 12 lépéses gyakorlatsorról. Kezdetben ezek egymást követő, de statikusan megtartott pozíciókat jelentett, melyekben persze nagy jelentősége volt a légzés folyamatának. Az egyes gyakorlatokat azonban bandhákkal (a testen belül létrehozott energia zárak), mantrákkal (misztikus erőket hordozó szent szövegek, köszöntések, imádságok) és speciális csakra meditációs technikákkal kapcsolták össze. Utalást találunk a Napüdvözletre, mint tradicionális vallási gyakorlatra a Mahabharatában is. A kuruksétrai csatamezőn Vishvamitra adja át ennek tudását Rámának, hogy aztán győzelmet arasson Ravana, a démonkirály felett. Mások úgy tartják, hogy a Napüdvözletnek nincs hagyományos, ősi alapja, hanem a XX. század fejlesztése. Bővebben…

Visits: 137 | Today: 2 | Total: 20364

Tantráról

A tantra, mint szellemi áramlat az első évezred közepén jelenik meg a középkori Indiában és a környező területeken felforgatva a korábbi etikai, szellemi értékrendet ahogyan a szellemi törekvéseknek új irányultságot, formát ad. A tantra nem a hindu kultúra sajátja, mert tőle függetlenül megjelent buddhista és más hagyományok területein is. A tantra nem vallás, nem filozófia, hanem sokkal inkább szemléletmód és hozzáállás, amely áthatotta az akkori hindu, vagy buddhista filozófiákat, módszertanokat, gyakorlatrendszereket. Bizonyos értelemben pl. a harcművészet is tekinthető tantrikus útnak.

A tantrikus módszer lényege, hogy akadályainkat, korlátainkat, tehát a bennünk működő zavaró kondicionáltságunkat a szellemi úton járás eszközévé alakítjuk át. A tantra jelent kiterjesztést is, tehát a spirituális törekvéstől korábban idegen életterületekre is ki kell terjeszteni a praxist. Ami korábban a szellemi irányultság akadálya volt, az most eszközévé vált (pl.: a szexuális vágy; innen ered a modern szexista tantra felfogás). Ezekre bennünk működő erőkként, energiákként tekintünk, amelyek be vannak zárva bizonyos nem kívánt formákba és miközben ezen formák átalakításán dolgozunk igyekszünk megőrizni a bennük lévő erőpotenciált. Ezen kondíciók lehetnek gondolatbeli, érzet-érzés-érzelembeli, vágybeli, akaratbeli, indítékbeli tudattartalmak. A közös bennük az, hogy mozgatva, mondhatni rángatva vagyunk általuk, tehát nincs kontrollunk felettük, sokszor tudatosak sem vagyunk felőlük. A cél az, hogy ezen tudattartamok elől – függetlenül attól, hogy jó vagy rossz, kellemes vagy kellemetlen – ne zárkózzunk el, ne fojtsuk el őket, hanem éljük meg őket, figyeljük meg őket anélkül, hogy destruktív módon megnyilvánítva rávetítenénk azt környezetünkre, próbáljunk meg azonosulni velük, majd elkülönülni tőlük, majd idővel egyre inkább kontroll képességet szerezni felettük és átalakítani és használni a bennük szunnyadó erőpotenciált. Ugyanígy viselkedjünk a modern világi dolgok, a világban jelen lévő domináns (akár destruktív) erőkkel, tendenciákkal szemben is. Tehát ne akarjunk elzárkózni, elmenekülni attól, ami velünk történni akar, amit az élet hoz számunkra, mert ami itt és most velünk történik, az nem véletlen történik velünk, azzal dolgunk van. Bővebben…

Visits: 482 | Today: 2 | Total: 20364

Jógáról

Chakra6“A jóga nem a feledés homályába tűnt ősi mítosz, hanem jelenünk legfontosabb öröksége. A jelenkor alapvető szükséglete és a holnap kultúrája.” – Szvámi Szatjánanda Szaraszvati

A Jóga címszó alatt futó elképzelések skálája és tárháza nyugaton manapság nagyon széles és sokrétű, bár ezen értelmezések többsége a jógát, valami bonyolult testgyakorlatnak, illetve egészségvédelmi rendszernek tekinti. A klasszikus jóga az indiai hagyomány (hinduizmus) szerves része és mindig is az emberi lény egészével dolgozott, tehát testi, lelki és szellemi aspektusokat is felölel. Mondhatjuk azt, hogy a jóga egy szellemi út, amiben a testtel (a személyiség legkülső megjelenési formájával) való munka fontos szerepet játszik, ez mindannyiunk számára egy kézzel fogható kiinduló pont. A testen keresztül tudjuk megragadni a magasabb rendű, finomabb struktúráinkat, ahogyan az immanensen keresztül ragadható meg a transzcendens is. A jógi (jógát gyakorló) a testi-lelki-szellemi harmónia fokozatos megvalósítása révén  halad egy önismereti úton, és ezáltal ahogyan a lénye, úgy a világ is fokozatosan kitárulkozik számára. Sokféle megközelítés, stílus, módszer, irányzat lehetséges, ám ezek mindegyikében közös, hogy a korlátolt és függőségben élő emberi lény fejlődésére, kiteljesítésére, felszabadítására törekszenek, pontosabban kínálnak úgynevezett utakat, irányokat, elveket, módszereket. Bővebben…

Visits: 76 | Today: 1 | Total: 20364

Légzéstudatosság 4. – A pránikus test tudatosításának önismereti és spirituális vonatkozásai

A kósák (burkok, testek)

A kósák a fizikai szintről kiindulva fokozatosan finomodnak és válnak nehezebben érzékelhetőbbé, tudatosíthatóbbá. A jóga gyakorlás által ezeket a testeket fokozatosan vonhatjuk be a tudatos szféránkba. A jóga végső célja, hogy ezen mind kifinomultabb burkok által elrejtett isteni önvalónkat (átman) kinyilatkoztassuk. Elképzelhetjük ezt a modellt, mint a fényforrást (isteni önvaló), és az őt körkörösen körülölelő (lámpa)búrák, burkok, rétegek, melyek így fokozatosan korlátozzák és beárnyalják annak eredendő tisztaságát, fényét. Ahogyan távolodunk a fényforrástól, a végén a fizikai burok az utolsó és egyben legtávolabbi, legdurvább rezgésű réteg, szint, ez a külső, mindenki számára látható megjelenési formánk a fizikai burok, avagy a test. Bővebben…

Visits: 151 | Today: 0 | Total: 20364

Integrál Tai Chi 10 formája (CK10)

A CK10 gyakorlatsor: A „C” a kínai Chien szóra utal – jelentése: első mozdulat, ami az eget szimbolizálja, míg a „K” a Kun szó első betűje – jelentése: utolsó mozdulat és a földet szimbolizálja. A kezdet és a vég között még 8 másik gyakorlat van, melyek a béka, a bivaly, a daru, a sárkány, a főnix, a tigris, a pillangó és a teknős. A Chien vagy Ég az univerzum Yang oldalát képviseli, a Kun vagy Föld pedig a Yint.

itc1Az Integrál Tai Chi 10 formája egy folyamatot mutat: kezdve az Égtől, a Béka, Bivaly, a Daru, a Sárkány, a Főnix, Tigris, Pillangó, Teknős és végül a Föld. A folyamatot két szekcióra vagy irányra oszthatjuk: A felszálló irány indul az Éggel és végződik a Sárkánnyal. A leszálló irány kezdődik a Főnix-szel és végződik a Földdel.

A felszálló iránynál elkezdjük az Ég formát az univerzumban lévő üres űr képével. A béka a forrás legalján, a föld alatt van. A bivaly a sárban ugyan, de már a föld színén él. A daru a dombtetőn. A sárkány az üres űrbe repül, visszatérve az Ég formánál tapasztalt űrbe.

A leszálló iránynál a főnix-szel kezdünk, mely az űrben száll. Majd a tigris jön, aki a hegyekben és erdőkben kóborol. A pillangóhoz a mezők és a síkság társul. A teknős levisz minket az óceán mélyére. Ezután a Föld forma hoz minket a teljes ürességbe a Nem-dualitásba.

 

Bővebben…

Visits: 167 | Today: 1 | Total: 20364

Tantra – Kapocs a modern élethez I. rész

Swami Satyananda Saraswati előadása a Sivananda Yoga Vedanta
Centre-ben, Antwerpenben, Belgiumban, augusztus 29-én

A modern világ nagy változatosságot és sokféleséget mutató kultúra.
Mindenhol a változást látjuk; új fejlesztéseket. Az ember minden szinten
fejleszti fogalmait és tágítja nézeteit,befogadva az élet új és hatékonyabb
formáit és elérve többdimenziós céljait. A modern gondolkodás teljesen
különbözik más kultúrák és idõk embereinek gondolkodásától. Nagyon
gyakorlatias és agresszív. Félelmetes a sebessége, és mindig felfedez valamit.
A modern gondolkodás csodálja az idealizmust és a kereszténység, a
védikus filozófia valamint a buddhizmus tanait, ugyanakkor képtelen beolvasztani
vagy gyakorolni ezeket, mivel nem illeszkednek a saját mintáiba. Ezt megértve,
a mai embereknek a spirituális élet más útjait kell keresniük,
amely illeszkedik az életük változó mintáihoz, és amelyet az elméjük
képes elfogadni.

Bővebben…

Visits: 84 | Today: 0 | Total: 20364

Testtudatosság 6. – Gyakorlás, erőfeszítés, tudatosítás, változás, fejlődés

Tudatosítás

A testi, érzeti, gondolati tudatosság, az önmagunkra hangolódás képessége, a tudatos jelenlét, az éberség megőrzése kulcsfontosságú minden szellemi úton járás, vagy vallásgyakorlás esetén éppen úgy, ahogyan személyiségfejlődésünk, öngyógyító folyamataink, vagy terápiák esetén is. A fejlődésünknek, a jótékony átalakulásainknak, a képességünknek, hogy változtatni tudunk azon, ami nem tetszik, a képességünknek, hogy életminőségünket pozitív irányba mozdíthassuk alapvető és szükséges feltétele a tudatos jelenlét megtanulása, gyakorlása, állandó fenntartása. A problémák mindig ott jelentkeznek az életünkben, ahol nem vagyunk tudatosak, tudatosnak lenni afelől, hogy hibázunk vagy helytelenül viselkedünk, már fél siker, az igazi probléma az, ha mindezt úgy csináljuk, hogy nem vagyunk tudatosak felőle. Bővebben…

Visits: 104 | Today: 0 | Total: 20364

Testtudatosság 5. – Ászanákról (testtartások)

Végrehajtás

A jóga testhelyzetekben a test minden izmát szisztematikusan átnyújtjuk. Az ászanák végzésekor az izmok maximálisan megnyúlnak, ami csak fokozatos és lassú munkával érhető el. Azután ezt a nyújtott állapotot kíméletesen fenntartjuk az izmok megerőltetése nélkül. Minden alkalommal, amikor ily módon használjuk izmainkat, nem csak megnyúlnak, hanem rugalmasabbakká is válnak. Ha az izmokat csak erőltetjük, ez nem fog bekövetkezni. Következésképpen fontos, hogy a testhelyzetek kitartása közben ne rántsuk vagy húzzuk meg hirtelen izmainkat, mivel ez megkeményíti és megrövidíti az izomrostokat.

Ászana végrehajtása közben legyél mozdulatlan, csukd be a szemedet, figyelmedet befelé irányítsd, tudatodat irányítsd a feszülő, nyúló területre, addig végezd a gyakorlást, amíg érzed a nyújtást, ami kellemetlen lehet, de fájdalom még nem jelentkezik. Ha elkalandozik a figyelmed, engedd meg neki, majd tudatosítsd, hogy elkalandozott, és térítsd vissza a feladathoz. Legyél türelmes a figyelmeddel, ne bosszantson, hogy elkalandozik. Bővebben…

Visits: 12 | Today: 0 | Total: 20364

Testtudatosság 4. – Gyakorlás a test-lélek-szellem teljességének tudatában

Miért foglalkozunk a testtel amikor gyakorlunk?

A lélek addig nem ölt testet, vagy nem ad életet a szellemnek, míg meg nem bizonyosodik arról, hogy a majdan lakóhelyéül szolgáló test valóban virul-e. Ügyes eszköz a testem, vagy akadály?
A testnek elég erősnek (vitálisnak, energikusnak, rugalmasnak, lazának) kell lennie, hogy a lélek lakóhelyéül váljon, ami aztán megteremtheti, illetve médiumává válhat a szellemnek. Csak ekkor kezd a test mélyértelműen tanítani, pontosabban ekkor kezdjük megérteni, amit tanít. Ezt nevezem a szellem megtestesítésének. És ekkor kezdődik a test átszellemítése is, ami a másik irányba ható folyamat. De mindkettő a test megfelelő formába hozásában gyökerezik. Tehát mondhatjuk, hogy a test a kulcs. Más szavakkal, az edényt ki kell égetni, hogy be tudja fogadni a lényeget, a földet fel kell szántani, hogy termékennyé váljon. Ebben áll a testtel való munka szakralitása, és a test tényleg templommá válhat.. rajtad múlik.. mindig kéznél van.. egy mester.. Bővebben…

Visits: 74 | Today: 1 | Total: 20364

Ahogy a jóga leigázta a Nyugatot

Az ünnepek tervezése nagyban folyik India szerte, jóllehet a nagy nap, 2013. január 12-e, Vivekananda születésének 150. évfordulója csak néhány hónap múlva esedékes. A hazájában jól ismert Vivekananda, nem túl régóta a Kelet első misszionáriusaként ismert nálunk, Nyugaton is.

Ha megütközöl azon, hogy most már a sarki boltot is jóga stúdióvá alakították át, akkor Vivekanandát kárhoztathatod azért, mert bevezette a „jóga” kifejezést a köztudatba nyugaton– bár aligha a gyakorlás kultuszára és a drága segédeszközökre gondolt.

A kalkuttai arisztokrata család sarjaként Narendranath Datta néven született indiai szerzetes 1893-ban érkezett Bombay-ből Chicagóba sárga szerzetesi lepelben kevés pénzzel két hónapi csüggesztő utazás után. Annak ellenére, hogy a megelőző éjszakát egy tehervagonban töltötte, az ifjú misztikus fellépése elektromos sokként hatott a Vallások Parlamentjének szeptember 11-ei megnyitóján. Bővebben…

Visits: 16 | Today: 0 | Total: 20364

Daubner Béla – Rádzsa Jóga – a királyi út

Van valami a gondolaton túl, amivel a tudat azonosul. Ha ezzel nem vagyunk tisztában, naivan azt gondoljuk, hogy azok a gondolatok vagyunk, amiket gondolunk. Patandzsáli azonban azt állítja, hogy lényegileg különbözünk gondolatainktól, éppen ezért megfigyelhetjük őket. A legátfogóbb és legtudományosabb jóga rendszer a Rádzsa Jóga a „királyi út”. Ezt a rendszert a bölcs Patandzsáli kódolta, aki több mint kétezer évvel ezelőtt leírta a Jóga Szútrákat. Astanga jógának is nevezik, illetve „nyolcfokú létrának”, mivel egy nyolc-fázisú rendszerről van szó, mely elvezet az uralomhoz működésünk minden aspektusa fölött. Bővebben…

Visits: 67 | Today: 0 | Total: 20364

Gánti Bence – Mi is a Jóga?

Tudod-e, hogy valójában mi is a jóga? Tudomány, sport, mentálhigiéné, vallás, filozófia, belső út?

Azt itt felsorolt szavak többnyire nyugati találmányok. Az elme próbálja az általa ismert kategóriákba gyömöszölni a jógát. A jóga a nyugati értelemben nem tudomány, nem filozófia, s legfőképp nem vallás. Ha nem szűkülünk le ezen fogalmak nyugati értelmezésére, hanem megengedjük az ősi, keleti, törzsi, spirituális, holisztikus értelmezést, akkor mondhatjuk, hogy tudomány is, filozófia is, vallás is, de legfőképp: a valóság felfedezésének a gyakorlati útja befelé fordult önvizsgálat során. Bővebben…

Visits: 13 | Today: 0 | Total: 20364